2021. december 17., péntek

Jégtánccal ünnepelte szülinapját Molnár Andi

Molnár Andinak nem csak a tánccipő áll remekül, hanem a jégkorcsolya is. A táncművész a Sport43 ingyenes, diákoknak szóló kezdeményezésén bújt korcsolyába a Westend Tetőkert jégpályáján és megmutatta, hogy tudásával nem csak a táncparketten nyűgöz le mindenkit.

"Dunavarsányban nőttem fel, ahol a nagypapám volt a tesitanár, aki a fiataloknak mindig szervezett valamilyen szabadidős programot. Nyáron az evezés és a vízitúrák hódítottak, télen pedig a salakos kézilabdapályát locsolták fel, és alakították jégpályává. Én 3 éves korom óta ebben nőttem fel. A Sport43 szellemisége nagyon egyezik a családom hagyományaival, ugyanis a csapat évszaktól függően különféle sport-és szabadidős programokat kínál általános-és középiskolás osztályoknak teljesen ingyenesen. Már a tavalyi szezonban én is velük tartottam síelni, majd gördeszkára pattantam a csapattal, most pedig a jégen is bemutattam, mit tudok. :) Szuper, hogy a Westend Tetőkertje idén télen nem csak a Winter Wonderland-nek ad otthont, hanem ők is nagy örömmel csatlakoztak a Sport43 programjához, teret adva az egyik legújabb sportágnak. A téli időszakban tehát Budapesten a korcsolyázást, falmászást, januártól pedig az eplényi Síarénában a síelést, snowboardozást is kipróbálhatják a diákok" -  meséli Andi.

"Nekem az egyik kedvenc téli sportom a korcsolyázás. A papám jegén tanultam meg, kicsi korom óta műkorcsolya volt a lábamon minden télen. A családom egy saját készítésű hótoló szerkezetet is eszkábált, amivel karbantartották a jeget, éltek-haltak ezért, nagyon lelkesek voltak. Előfordult olyan is, hogy apukám annyira szorosra húzta a korcsolyám, hogy már sajgott a lábam, de akkor is csak róttam a köröket" - mosolyog Andi.

A korcsolyázásnak számos jótékony hatása van: a friss levegőn töltött idő fontos az egészségünk szempontjából, a barátokkal való fogócskázásnak remek közösségépítő ereje van.

"Mivel 11 nappal karácsony előtt ünneplem a szülinapom, nálam csak ezt követően indul a karácsonyra hangolódás. Feldíszítjük a lakást, elkészítjük az adventi koszorút és friss fenyőillattal varázsolunk ünnepi hangulatot. Mivel év közben sokat dolgozok, a tánctanítás, fellépések, televíziós szereplések miatt kevés időt tudok a családommal, barátaimmal tölteni, ez az év végi időszak róluk szól. Közösen mézeskalácsot sütünk, hosszan beszélgetünk, társasjátékozunk, töltődünk egymás társaságában" - hangolódik az ünnepekre Andi.

9 ünnepi koktél recept

 8+1 házi készítésű ünnepi koktélt mutatok, hogy te lehess a szilveszteri buli sztárja.

Már csak néhány nap és itt az év talán legjobban várt időszaka. Akár karácsony, akár szilveszter, az ünnepi ízek mindenkit képesek elvarázsolni, főleg, ha egy üde koktél formájában csábítanak. 

Jöjjön most 8+1 egyszerű szilveszteri koktélrecept, - az első MrsMillicent Koktélverseny „sztárjai” amelyeket pár alapanyagból, néhány könnyed mozdulattal, 5 perc alatt összedobhatsz az évbúcsúztató házibulin. Ha te is szeretnéd lenyűgözni a barátaidat, akkor szerezd be a hozzávalókat és mutasd meg mindenkinek, hogy a konyhádban is készülhetnek igazi koktélcsodák. Mixelhetsz egy egyszerű edzős shakerben, de akár egy dunsztos üvegben is, sőt mérőeszközök hiányában egy feles pohárral (4cl) is belőheted az arányokat. Csak a képzeleted szabhat határokat a kreativitásodban.

Azoknak, akik karácsonyi lázban égnek:

1.     „Mrs. Millicent’s Christmas Special” – Szakály Péter Soma koktélja

Szükséges eszközök:

30 mL-es rövides pohár, 3 dL-es befőttesüveg, citromfacsaró, szűrő, kés, hámozókés, cseppentő/pipetta (opcionális), jégkocka tartó, egy szélesebb és egy szűkebb szájú műanyag pohár, pezsgőspohár (kehely)

Hozzávalók és azok elkészítése:

• 1 rövides pohárnyi (30 ml) Christmas infused Mrs. Millicent gin

• 2/3 rövides pohárnyi (20 ml) Cointreau

• 2/3 rövides pohárnyi (20 ml) frissen facsart citromlé

• 2/3 rövides pohárnyi (20 ml) karamell szirup

• 5 csepp 20%-os tengerisó oldat (opcionális)

Christmas infused Mrs. Millicent gin: 3 dl-es befőttesüvegben, 100 ml Mrs. Millicent

ginbe áztassunk be 2 fahéjrudat, 8-10 szem szegfűszeget, 2 csillagánizs magot, majd hűtőben

tároljuk 16-18 órán keresztül, utána szűrjük le. 

Karamell szirup: két lábosba beleöntünk 1-1 pohár kristálycukrot, az egyik láboshoz

hozzáadjuk egy fél citrom levét (ezt fogjuk karamellizálni), a másikhoz 1 pohár vizet öntünk,

majd egyszerre kezdjük el a két lábost melegíteni, közepes lángon. A karamellizálni kívánt

cukrot a citromlével folyamatosan kevergetjük, a cukorszirupot elég néha megkeverni. A

karamellizálandó cukor megolvad, és habos lesz a teteje, addig kevergetjük, míg barna,

karamellszínű nem lesz. Ezután több részletben adjuk hozzá a 6-8 percig forralt cukorszirupot,

és még 5 percig kevergessük, majd adjunk hozzá még 1 pohár vizet és azt is keverjük el.

Hűtőben tároljuk.

Ez a végeredményben 1:1 cukor:víz arányú karamell szirup hidegen is kezelhető, és könnyen

elegyedik a többi hozzávalóval.

20%-os tengerisó oldat: 20 g tengerisót oldjunk fel 80 g (80 ml) vízben.

 

A koktél elkészítése:

A szélesebb szájú műanyag pohárba összeöntjük a hozzávalókat, majd a szűkebb műanyag

pohárral egymásba illesztve 10-12 db jéggel, 12-15 másodperc alatt összerázzuk, és a pezsgős

kehelybe szűrjük. Narancshéjjal díszítsük tetszés szerint.


 

Azoknak, akik szeretik a könnyed, nőies italokat:

2.     „Jewel of a New Era” – Bús Atilla díjnyertes koktélja (A Mrs Millicent első, budapesti koktélversenyének győztes alkotása)

Hozzávalók:
- 40 ml Mrs Millicent
- 40 ml sárgarépalé
- 15 ml citromlé
- 20 ml mézvíz (1:1)
- 70 ml &Tonic Yuzu

Elkészítés: shake
Díszítés: orchidea parfüm

Pohár: long drink
Jég: collins vagy kocka jég

Koktél elkészítése: az összes összetevőt (a tonic kivételével) belemérjük a shakerbe, hozzáadunk egy marék jeget, jól lezárjuk, majd kb. 12-15 másodpercig rázzuk. A long drinkes poharat megtöltjük jéggel, a jéghidegre shakelt italunkat jégre szűrjük és felöntjük tonic-val. Befejezésként egy fehér orchideával díszítjük.

Orchidea parfüm recept és elkészítésének a módja:

- 40 ml jojoba olaj

- 80 ml desztillált víz

- 10 csepp geranium illóolaj

- 8 csepp ylang ylang illóolaj

- 8 csepp orchidea illatolaj

 

Parfüm elkészítése: az összetevőket egy légmentesen záródó tároló tégelybe csepegtetjük és 24 óráig hagyjuk összeérni az illatokat. Használat előtt összerázzuk és a pohár oldalára/nyakára fújjuk.


Akik olyan gyorsan szeretnének összedobni egy koktélt, mint összeszerelni egy ikeás bútort:

3.     „Blåbärsdryck” - Kohlbauer Martin koktélja (A verseny második helyezettje)

Hozzávalók:

40ml Mrs Millicent

40ml házi áfonya püré

20ml rozmaring szirup

20ml frissen facsart limelé

Top szóda

Elkészítés: Az összetevőket fagyasztott áfonyával és homemade jégkockával együtt egy befőttes üvegben összeshakelem. A legegyszerűbb long drink pohárba öntöm és feltöltöm szódával. Egyszerű, akár csak egy ikeás bútor házi összeszerelése.

Díszítésként egy rozmaring ágra szúrok 3db friss áfonyát.

 

Akik szeretik halmozni az élvezeteket:

4.     „Me, myself & EYE” – Kovács István koktélkreációja (3. helyezett)

Hozzávalók 3 adag italhoz:

3 rész 90 ml Mrs Millicent

1 rész 30 ml BESTILLO Gönci Barack pálinka

2 rész 60 ml Limelé (frissen facsart)

3 rész 90 ml Lime szirup

3 rész 90 ml szóda

Díszítés: grapefruit szelet

Lime szirup elkészítése:

A cukrot a vízzel és a lime reszelt héjával összeturmixolom és leszűröm.

100 g kristálycukor, 100 ml meleg víz, 1 egész lime héja (apróra reszelve, a fehér részére nincs szükségünk)

Elkészítés: A koktél összetevőit egymáshoz öntjük, majd jéggel együtt összemixeljük. Gin és pálinka harmonikus találkozása rajzolódik ki előttünk. Hosszú pohárban, jégre töltve tálaljuk, egy grapefruit szelettel dobjuk fel az italt.

 


Akik szeretnének egy csipetnyi őszt csempészni a télbe:

5.      „Queen of Quinces” – Dudás László koktélkreációja

Hozzávalók:

- 30 ml Mrs Millicent Gin

- 45 ml házi birsalmakompótlé

- 15 ml limelé

- 15 ml cukorszirup

Elkészítési mód: Shake

Díszítés: babérlevél csipesszel

Pohár: martini vagy Y pohár

Elkészítés: Vegyünk elő egy befőttesüveget, melyben jégre töltve rázzuk össze az alapanyagokat. Az összetevők kiméréséhez használhatunk egy egyszerű konyhai mérőpoharat, illetve teás- és evőkanalat. (A teáskanál űrtartalma 5 ml, az evőkanál űrtartalma pedig 15 ml). A szűrés segítségére egyszerű, konyhai kisszűrőket alkalmazunk, így juttatva el italunkat a pohárba. Díszítése: egy babérlevél a pohár széléhez csipeszelve.

Házi birsalmakompót recept:

-           400 gramm birsalma

-           6 darab szegfűszeg

-           1 darab csillagánizs

-           1 egész fahéj

-           3 dl víz

-           3 evőkanál méz

-           1 darab lime leve

Elkészítési idő: 30 perc

Az egyszerűség kedvéért mindent egy fazékba helyezünk, első forrásig forraljuk, majd a továbbiakban közepes lángon addig főzzük, míg a birsalma megpuhul.

Ajánlás: az újhullámos magyar ginek kedvelőinek, baráti társaságoknak, a maximalista házigazdáknak, akik szeretnék megkoronázni az estét egy házi, egyszerű, ám mégis minőségi itallal.

 

Akiknek a karácsonyi vásár egyenlő a sült gesztenyével:

6.      „Lady chestnut” – Tkálecz Zsófia koktélja

Hozzávalók:

60 ml Mrs Millicent gin

15 ml Monin gesztenye szirup / 1 evőkanál/

25 ml Cointreau

20 ml friss citromlé

20 ml Aquafaba (csicseriborsólé) – így a vegánoknak sem kell lemondania egy csinos habról

jég

Elkészítése:

Öntsünk minden összetevőt egy széles szájú kulacsba/termoszba/befőttes üvegbe, rázzuk össze jól, majd adjuk hozzá a jeget is, és erősen mixeljük újra, amíg hideg nem lesz, és szép hab nem keletkezik.

Az elkészült koktélt előhűtött pezsgős kehelybe öntjük, közben ügyelve arra, hogy lehetőleg jégkocka darabok ne essenek bele. Ehhez egy szűrő, vagy akár egy konyhai spatula is segítségünkre lehet.

Díszítésképpen a habot meghinthetjük ehető, arany színű csillámporral (Brew Glitter), és a pohár tetejére egy arany színű koktélnyársra sült gesztenyét tűzünk. (Vagy a gyors megoldást kedvelőknek a a Maroni Hámozott gesztenye snacket tudom ajánlani.)

Akiknek a koktélkészítés igazi művészet:

7.      „Pollock” - Kiss Virág Sára festői koktélja

Hozzávalók:

4 cl Mrs Millicent gin

2 cl maracuja püré

3 cl bergamotos házi bors szirup

1 cl savanyított kaprigyümölcslé

1 cl lime

1 tojásfehérje

„Festő vagyok és a műtermemben készítettem el ezt az italt. Mindig jobban jön az ihlet egy pohár bor, egy üveg sör, de a legjobban egy fűszeres gin tonic társaságában. Mrs Millicent teljesen megihletett. Csak úgy szárnyaltak az ötletek: az ízek és illatok után a színek, formák. Erős, határozott ecsetvonások, fröccsenések…”

Elkészítés:

Adott egy finom gin és egy marék jég. A régi rezsómon megfőztem a bergamotos feketebors szirupot, ami 500 gramm cukor, 500 gramm víz, 25 gramm durvára tört feketebors, és 3 gramm earl grey egyvelege. Citrusaim voltak egy kosárban a csendéletekhez, a szomszédból pedig kértem egy tojást. A hozzávalókat egy kiürült plé festékesvödörben ráztam össze és kitöltöttem az italt egy festékes pohárba. Csípős, savas és enyhén sós-savanykás ízt kaptam. Gyorsan elkészíthető, egyszerű, otthoni alapanyagokból. Festéshez egy remek bakelit társaságában ajánlom.



Akik elszöknének egy mediterrán vidékre a télből:

8.     „Close encounter” – Farkas Balázs ananászos koktélja

Hozzávalók:

4 cl Mrs Millicent

2 cl zöld ananászos cordial

top with fanta citrom- bodza

Pohár: fehérboros pohár                         

Díszítés: Friss bazsalikom, friss málna

Elkészítés: A boros poharat feltöltjük jéggel, az első kettő összetevőt kimérjük és beleöntjük, felhúzzuk a fantával, majd finoman megkeverjük.

Zöld ananászos cordial:

256 g cukor

egy egész ananász meghámozva és feldarabolva

5- 6 szár friss bazsalikomnak a levelei

65 g víz

egy fél mokkáskanál só

2 mokkáskanál citromsav

2 mokkáskanál borkősav

Elkészítés: Az összes összetevőt házi turmixgépben, vagy botmixerrel alaposan összekeverjük, majd szűrőn keresztül átszűrjük, üvegbe töltjük. Hűtőben 5 napig tárolhatjuk.

 

+ 1

Egy pohárnyi Olaszország:

„Millirosemary” – Szilágyi Ágnes különdíjas koktélja

Összetevők:

3 cl Mrs Millicent gin (3/4 felespohárnyi)

3 cl Galliano (3/4 felespohárnyi)

3 cl Monin málnapüré (3/4 felespohárnyi)

2 cl limelé (fél felespohárnyi)

Rozmaring

Elkészítés: A hozzávalókat felespohárral kimérjük, jéggel összemixeljük és pohárba töltjük. Az italunkat rozmaringgal díszítjük.


Forrás: Just Creative

Fotó: MrsMillicent/Talabér Géza, Neményi Márton

2021. december 9., csütörtök

Már a mozikban a legújabb cuki családi mozi!

December 9-től játsszák a mozikban a különleges látványvilágú, számtalan digitális trükkel izgalmassá tett, és nagyszerű színészek segítségével életre keltett varázslatos családi filmet, az El a kezekkel a papámtól!-t. Dobó Kata legújabb rendezésében a Dorkát alakító Marczinka Bori mellett a főszerepekben Csobot Adélt, Pálmai Annát, Bokor Barnát, Zsurzs Katit, Nagypál Gábort és a gyerekszereplőket láthatjuk, valamint találkozhatunk Gubás Gabival, Járai Mátéval, Elek Ferenccel, Pindroch Csabával és Borovics Tamással is.


A mesék nem hazudnak. Amikor Dorka (Marczinka Bori), a különleges fantáziavilágában élő, nagyszájú kislány megtudja, hogy özvegy apja (Bokor Barna) újranősül, és ő mostohát (Pálmai Anna) kap, rögtön sejti: addigi világa fenekestül felfordul.

És ő mindent meg is tesz, hogy felforduljon. Harcba száll a mostoha ellen, akiről az sem elképzelhetetlen, hogy boszorkány. 


Amikor pedig az apja táborba küldi, hogy ne legyen láb alatt, új szövetségesekre talál: néhány bátor lányra, egy furcsa, föld alatti lényre, egy főzőgépen dolgozó szakácsra és legfőképp egy mindig mosolygó, dalos kedvű táborvezetőre (Csobot Adél) – akivel előbb-utóbb az apjának is találkoznia kell…

A különleges digitális trükkök segítségével készült, szemkápráztató látványvilágú és mesés fantáziájú családi mozi igazi sztárszereposztással büszkélkedhet: Csobot Adél mellett Pálmai Anna, Bokor Barna, Nagypál Gábor, Elek Ferenc, Gubás Gabi, Pindroch Csaba, Járai Máté és Zsurzs Kati játszik, a főszerepben pedig az első filmszerepében mindenkit elvarázsoló Marczinka Bori látható. 

Sőt, a film rendezője is ismert színésznő: a tavalyi év nagy sikerét, a Kölcsönlakást rendező Dobó Kata.

2021. december 6., hétfő

Szuper koktélok a Mrs Millicent első gin alapú koktélversenyén

Izgalmas ünnepi koktélkreációkat díjaztak Budapest szívében

A koktélkészítés nem csak a profik kiváltsága, a konyhában, egy szál köntösben, az alapanyagokat a nagymama dunsztos üvegében összerázva is meg lehet váltani a világot. Sokszor a legegyszerűbb dolgokból születik az igazi csoda: a jó koktél olyan, mint egy könnyed ecsetvonás a festővásznon. Pompázhat az orchidea lágy illatában, vagy fűszeressége idézheti az ünnepeket, csak a képzelet szabhat határt. A Mrs Millicent első gin alapú koktélversenyén elszabadult a versenyzők fantáziája...

A Mrs Millicent különleges koktélversenyén 8 döntős mutatta be kreatív alkotását a budapesti KIOSK éttermében. Az exkluzív versenyt végül Bus Atilla „Jewel of a New Era” fantázianévre hallgató long drinkje nyerte, amiben a sárgarépát választotta a gin kísérőjének. A zsűriben a szakértők mellett Solti Ádám, színész és felesége, Solti Berni értékelte a remekműveket.

A Mrs Millicent első gin alapú koktélversenyén fantasztikus koktélok készültek!

„Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy a pálinka mellett legyen egy nőies karakterű ital, ami kigurul a BESTILLO Pálinkaház falai közül. Egy olyan ital, ami hozzám kötődik, személyiségemből fakad. Így lépett piacra bő 1 éve Mrs Millicent ginünk, amit a férjem készített el nekem. Hogy mi volt a legnehezebb az ötlettől a megvalósulásig? Elhinni azt, hogy a pálinka mellett egy másik italkategóriában is tudunk jót csinálni. Olyan terméket álmodtunk, ami önmagában is megállja a helyét és néhány egyszerű kiegészítővel egy új, varázslatos ital készíthető belőle. A koktélversenyünk célja is az volt, hogy a versenyzőink által megmutassuk, nem kellenek extra hozzávalók, sőt bártendernek sem kell lennünk, ahhoz, hogy egy remek frissítő készüljön a konyhánkban saját magunk szórakoztatására, kényeztetésére” – mesél Czakó Mónika, a Mrs Millicent megálmodója.

A „speakeasy” gin Szerb Antal: Utas és holdvilágának egyik szereplőjéről, Millicent kisasszonyról kapta a nevét. Az alkoholtilalom alatt is működő bárokat hívták speakeasy bároknak, ahová kopogtatás után lehetett belépni. Az ember bekopogtatott, bentről kinéztek, mondta a jelszót és azt követően beengedték.

Szuper koktélok készültek

„A koktélverseny 8 döntőse nemhogy bekopogtatott az ajtón, de szinte be is esett, akkora lendület és kreativitás jellemezte az estét. Nagyon izgalmas italok készültek, amit csak megkoronázott a szórakoztató előadásmód. Van, aki a sárgarépalével operált, másnál a gesztenye, az ünnepi ízvilág, az áfonya dominált, de volt olyan is, aki egy kis pálinkával „bolondította” meg a koktélját” – értékel Pálffy László, párlatszakértő és bártender.

Solti Ádám és felesége, Berni igazi ginkoktél-szerelmesek, akiknek fontosak a kreatív ötletek és az ízek harmóniája.

A zsűrizés is jó hangulatban telt.

„Nagyon örülünk, hogy ennyi tehetséges versenyzővel találkozhattunk, akiknek nem csak a műveik nyűgöztek le minket, hanem a személyiségük is. Lendületesek, bátrak és ötletesek, így nem volt könnyű dolgunk a sorrend kialakítását illetően. Próbáltunk az első benyomásaink szerint dönteni, mivel nem vagyunk szakértők, de élünk-halunk a gin alapú italokért. Főként az ízek összjátékát, az alapanyagok találkozását, a külcsínt és a versenyzők előadásmódját figyeltük” – teszi hozzá Solti Ádám.

A "Jewel of a New Era" koktél lett az első

A verseny zsűrijében Pálffy Lászlón és a Solti házaspáron túl Czakó Gábor, a Mrs Millicent gin megalkotója, a Bestillo Pálinkaház tulajdonosa és Koroknai Klára, a Mobilkoktél alapítója foglalt helyet. A koktélversenyt végül Bus Atilla „Jewel of a New Era” kreációja nyerte.

Íme, a győztes: Bus Atilla és az ő „Jewel of a New Era” nevű kreációja.

A második Kohlbauer Martin „Blåbärsdryck” fantázianevű, - ikeás útmutató alapján összeállítható – koktélcsodája lett, a harmadik helyen pedig Kovács István „Me, myself & EYE”, gin&pálinka nászából született alkotása végzett. A közönségdíjat Szilágyi Ágnes „Millirosemary” koktélja nyerte.

„Hálásan köszönöm mind a több, mint 40 versenyzőnek, hogy szánt ránk időt, és támogatta kezdeményezésünk sikerét! Gratulálok a döntősöknek, a helyezetteknek és mindenkit arra bíztatok, hogy folytassátok, ötleteljetek, kreáljatok tovább, és lepjétek meg családtagjaitokat egy-egy jól sikerült koktéllal: nálunk biztosan lesz olyan is, amit Nektek köszönhetünk” – mosolyog Czakó Móni.

Ha szeretnél jobban utánanézni, kik is voltak a döntősök, vagy kedvet kaptál, hogy otthon is kipróbáld a koktélkészítést, akkor itt nemcsak a nyolc döntős nevét találod meg, hanem a koktélok receptjeit is.

A harmadik helyezett Kovács István és a „Me, myself & EYE”.

Neked melyik a kedvenc koktélod? ;)