Ugrás a fő tartalomra

Javában tart a nyár a Rossmannál

Javában tart a nyár a Rossmannál

Nagy sikerrel zárult a Rossmann nyári, pin-up stílust felvonultató „Horgonyt fel!” lojalitáskampánya, de a szezonnak még nincs vége a drogériahálózatnál. A fiatal célcsoport a Sziget, majd a Strand fesztiválon találkozhat a márka Fresh&Crazy kitelepülésével, amely többek között az új Rossmann Mobil App bemutatására is hivatott.

Összesen több mint 110 ezren vettek részt a Rossmann nyári „Horgonyt fel” lojalitás promóciójában, és ennek mintegy háromszorosát tette ki a kódfeltöltések száma. Ezzel a vártnál is szebb eredménnyel zárult a jellegzetes törölköző és strandtáska nyeremények mellett a teljesen egyedi pin-up stílusú reklámfilmje és hirdetései miatt is közkedvelt kampány.

Akiket pedig megérintett a pin-up kommunikáció, azok élőben is élvezhetnek ebből valamennyit. Részben ugyanis ugyan az a showtáncos csapat szórakoztatja rendszeres fellépéseivel a Sziget fesztivál közönségét a Rossmann Fresh&Crazy kitelepülésen, amely a tv-szpotban a közismert osztrák producer és DJ, Parov Stelar ikonikus zenéjére bűvöli el a hajó kapitányát, Árpa Attilát. Természetesen csakis piros alapon fehér pöttyös fürdőruhában!

Emellett azonban még számos őrülten klassz dologgal várja a drogérialánc a Sziget közönségét. Rögtön ott a speciális szortimenttel feltöltött Rossmann Fesztiváldrogéria, amelyben úgy tudunk bevásárolni, hogy ki se tettük a lábunkat a rendezvényről, és a Rossmann Szépségsziget, ahol buli előtt és után sminkesek és fodrászok veszik kezelésbe az érdeklődőket. Emellett a Fresh&Crazy megjelenés része a felfrissülést nyújtó óriási habmedence, amelyben egész nap folyik a DJ-party: nappal a dús habban – hiszen akár 250 000 liter hab is lezúdul 1 perc alatt –, éjszaka pedig a világító, neon kellékekkel megy a tánc. S persze állandó bevetésen van a Rossmann hoszteszkommandó is, amely játékokkal, mintaosztással, termékbemutatással lepi meg a közönséget.

A drogérialánc kitelepülése idén már a VOLT, a Balaton Sound, az EFOTT fesztiválokon aratott nagy sikert, most pedig a Sziget után még a Strand zárja majd a sort. A megjelenés célja, hogy a márka aktivizálja a fiatal közönséget, idén például a fókuszban többek között a frissen fejlesztett Rossmann Mobil App megismertetése áll.

A Rossmann Online Drogéria tapasztalatai alapján ugyanis folyamatosan nő az okostelefonról vagy táblagépről érkező fiatal látogatók száma, nekik szeretnének az applikáció segítségével magas színvonalú vásárlói élményt nyújtani. A júniusban elindított mobil alkalmazás iOS, Android és Windows Phone rendszereken is fut, és a vásárlás mellett az üzletek megtalálását segítő boltkereső, valamint termék scanner szolgáltatás, illetve a Rossmanó baba program is elérhető benne.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...