Ugrás a fő tartalomra

Gratulálunk! A chocoMe ismét halmozta a csillagokat

A chocoMe elsőként aratott háromcsillagos győzelmet és összesen 5 díjat nyert a Great Taste Awardon

A chocoMe folytatja világhódító útját, két héten belül immár a második nemzetközi elismeréssel, ezúttal egy rekorderedménnyel: a chocoMe a Great Taste Award versenyek történetében az első hazai csokoládémanufaktúra, amelynek elsőként sikerült háromcsillagos győzelmet elérnie. Ez a teljesítmény azért is számít rendkívülinek, mert a szigorú zsűrizésből adódóan a benevezett 12.366 termékből mindössze 165 kapott háromcsillagos minősítést. A rangos nemzetközi versenyen különböző termékkategóriában nevezhetnek a pályázók.

A manufaktúra összesen 5 díjat zsebelt be a londoni székhelyű megmérettetésen: egy háromcsillagot, egy kétcsillagot és három egycsillagot. Úgy tűnik a világ legnagyobb és legszigorúbb ételkóstoló versenyének gasztroítészeit is lefegyverezték a magyar manufaktúra által megalkotott eszményi csokoládécsodák.

A három csillagot elért győztes a chocoMe Raffinée egyik íze, a Mogyorós tejcsokoládéval és őrölt Etióp Harrar kávéval bevont Piemont-i mogyoró. Ez a chocoMe első olyan csokoládéja, amely más csokoládét értékelő nemzetközi szakmai versenyen is és a Great Taste Awardon is aranyérmet/három csillagot szerzett, így hivatalosan a chocoMe legkiválóbb termékfejlesztésévé vált.
Az alapján, hogy a pink grapefruithéj és a venezuelai étcsokoládé mágikus találkozásából született ízvarázslat is érmet szerzett, elmondható, hogy a chocoMe mind az öt Voilé íze díjnyertes lett különböző nemzetközi szakmai versenyeken.


A 2017-es Great Taste Award chocoMe győztesei:
A chocoMe egy csillagot nyert termékei:
  -chocoMe Entrée (BL101) Valrhona 32% Szőkecsokoládé - Maldon só - Fekete szezám - Szicíliai mandula
  -chocoMe Entrée (BL105) Valrhona 32% Szőkecsokoládé - Fekete só – Pekándió - Kesudió
  -chocoMe Voilé (VL105) Kandírozott pink grapefruithéj venezuelai étcsokoládéval bevonva

A chocoMe két csillagot nyert terméke:
chocoMe Raffinée (RF112) Tonkababos szőkecsokoládéval és kakaóporral bevont karamellizált makadámdió
 
A Great Taste Award oldalán olvasható vélemény a termékről:
„A csokoládé, amely ízekkel teli utazásra hív. Minden egyes rétege finomabb és finomabb, ahogy fokozatosan megízleled: a tonkabab és fahéj lágy, meleg érintései, a csokoládé krémessége mielőtt a makadámdióba harapnál. Igazán egyedi és nagyszerű élmény.”


A chocoMe három csillagot nyert terméke:

chocoMe Raffinée (RF110) Mogyorós tejcsokoládéval és őrölt Etióp Harrar kávéval bevont Piemonte-i mogyoró
 
A Great Taste Award oldalán olvasható vélemény a termékről:
„Csokoládé és mogyoró, valódi wow faktorral - a mogyoró erőteljesen pörkölt és nagyon jó ízű, a csokoládé kiváló, selymes, és a szájban feloldódva egy gondolatnyi őrölt kávé íz is felbukkan benne.”
 
Ezzel az újabb kiemelkedő eredménnyel immár 44 nemzetközi szakmai versenyen elért sikert tudhat maga mögött a chocoMe, amelynek titka nem csak a különleges alapanyagok és technológiák alkalmazásában rejlik, hanem a felejthetetlen ízek iránti szenvedélyben és a magas minőség iránti elkötelezettségben, amely hazai és nemzetközi szinten is példaértékű jelenség.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alpha Led Oxy Spa kezelésen jártam

Az elmúlt év második felére nem vagyok büszke - már abból a szempontból, hogy kicsit elhanyagoltam a sportolást, és az egészséges étkezésre sem mindig tudtam odafigyelni. Ennek pedig - mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva - meg is lett az eredménye, ami pluszkilók formájában (sajnos) mérhető, és minden egyes mérlegre állás során sírásközeli állapotba juttat. Az ünnepek sem segítettek a kilók elleni harcban... miért is segítettek volna, amikor az ember lánya ilyenkor kettesével veszi el a tálcáról a bejgliszeleteket, és a menü többi részét is csak ritkán válogatja zöldségekből, gyümölcsökből, sovány húsokból... Aztán nálunk jött egy remekül sikerült wellnesselés január első hetében, talán mondanom sem kell, hogy az evést ott is menetrendszerűen folytattuk (jobbnál jobb kajákból). Ennek következtében január második hetében jutottam el addig, hogy elég volt, ezt nem csinálom, nem csinálhatom tovább. Azt is tudtam, hogy nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy most csak az étrendbeli v...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Érzelemszabályozás a párkapcsolatban: hogyan ne “öljük meg” egymást a nyaralás alatt

  Forróság, nyár, nem fér be még egy bőrönd a csomagtartóba… embert és szerelmet is próbáló tud lenni a nyár. Jó, ha tudjuk: érzelemszabályozási képességünk szinte létfontosságú a kapcsolataink megőrzése, fenntartása, ápolása érdekében. Sőt, a saját életminőségünket is javíthatjuk azzal, ha fejlesztjük ezt a területet - mondja Knapek Éva klinikai szakpszichológus. Most az ő tanácsai jönnek. Az érzelemszabályozás jelentősége a párkapcsolatban Képzeljünk el egy helyzetet, amiben minden okunk meglenne elsőre a féltékenységre, mert a párunk gyanúba keveredett, de valójában nem csalt meg minket. Ha nem tudjuk fékezni az indulatainkat és a kétségbeesésünket, könnyen rá is boríthatjuk szimbolikus értelemben véve az asztalt. De ha meg tudjuk magunkat nyugtatni, s higgadtan át tudjuk gondolni a helyzetet, lehet, hogy eszünkbe jutnak racionálisabb és logikusabb magyarázatok, s az is felötlik bennünk, hogy eddig mennyire kiegyensúlyozott volt a kapcsolatunk - s valahogy a megcsalás nem i...