Ugrás a fő tartalomra

Diótörő a Budapesti Operettszínházban


A Budapesti Operettszínház színpadán 30 év után láthat ismét balett előadást a közönség. Először állítjuk színpadra Csajkovszkij: Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséjét, amelyben a színház táncosai mellett a  Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is bemutatkoznak. A Budapesti Operettszínház tavasszal kötött stratégiai együttműködést a Magyar Táncművészeti Egyetemmel. 

„Az együttműködés idei legnagyobb közös vállalkozása a Diótörő színpadra állítása”, mondta Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, aki úgy véli, a két intézmény együttműködése fontos, hiszen az Operettszínháznak szüksége van utánpótlásra, a növendékeknek pedig jövőképre. Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója szívügyének érzi, hogy szülessen olyan előadás, amely a táncművészekről szól. Az pedig, hogy az egyetem növendékei együtt dolgozhatnak azokkal a táncosokkal, akik már régóta a pályán vannak, az utánpótlás nevelésének a legjobb módja. 

„A Diótörő életben tudja tartani a balettművészetet, amely vitathatatlanul a táncok királya”, hangsúlyozta a balettigazgató.  Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora elmondta: „Hallgatóinknak és növendékeinknek óriási élmény, hogy valódi, színházi körülmények között mutatkozhatnak be egy olyan darabban, amely minden család számára ismerős, és amely elmaradhatatlan része az ünnepi készülődésnek”. 

Csajkovszkij Diótörője elmaradhatatlan élménye a karácsonyi ünnepeknek. A világ minden táján a közönség egyik legnagyobb kedvence, a történetet feldolgozta a Disney-stúdió, de készült belőle musical, rajzfilm és mese is. A Budapesti Operettszínházban 2019-ben először lesz látható karácsonykor a Diótörő, amely Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A mű alapja E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című karácsonyi meséje. A történet szerint Marika egy diótörő bábut kap karácsonyra ajándékba a nagybátyjától. A bábu a kislány álmában hercegként kel életre, és magával viszi őt egy varázslatos utazásra.  Megküzdenek a gonosz Egérkirállyal és hadseregével, hogy tovább mehessenek az álmok útján, a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.  

Klára hercegnő szerepében Kozmér Alexandra (Harangozó-díjas balettművész), Ottlik M. Laura (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa, Magyar Ezüst Érdemkeresztes művész) és Szelényi Dóra, a Magyar Táncművészeti Egyetem IX-ik évfolyamos, végzős hallgatója mutatkozik be, Diótörő hercegként Gallai Zsolt (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa), Sík Milán (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa, az Év férfi táncosa 2018) és Somai Valér, a Magyar Táncművészeti Egyetem  2018-ban végzett hallgatója lép színpadra. A két felvonásból álló balettben a kisebbek is lehetőséget kapnak, a gyerek főszereplőket a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziumának növendékei alakítják. 

A közösen színpadra állított, 11 előadásból álló Diótörő előadássorozata december 20-án indul, és az egyetem mintegy félszáz diákja vesz részt benne. A rendező-koreográfus ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, aki a Bécsi Operában korábban sikerrel játszott Diótörő-rendezése alapján új, látványos előadást rendez. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula.

Az előadást 2 felvonásban játsszuk, játékideje 2x50 perc, megtekintését 6 éves kortól ajánljuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alpha Led Oxy Spa kezelésen jártam

Az elmúlt év második felére nem vagyok büszke - már abból a szempontból, hogy kicsit elhanyagoltam a sportolást, és az egészséges étkezésre sem mindig tudtam odafigyelni. Ennek pedig - mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva - meg is lett az eredménye, ami pluszkilók formájában (sajnos) mérhető, és minden egyes mérlegre állás során sírásközeli állapotba juttat. Az ünnepek sem segítettek a kilók elleni harcban... miért is segítettek volna, amikor az ember lánya ilyenkor kettesével veszi el a tálcáról a bejgliszeleteket, és a menü többi részét is csak ritkán válogatja zöldségekből, gyümölcsökből, sovány húsokból... Aztán nálunk jött egy remekül sikerült wellnesselés január első hetében, talán mondanom sem kell, hogy az evést ott is menetrendszerűen folytattuk (jobbnál jobb kajákból). Ennek következtében január második hetében jutottam el addig, hogy elég volt, ezt nem csinálom, nem csinálhatom tovább. Azt is tudtam, hogy nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy most csak az étrendbeli v...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Érzelemszabályozás a párkapcsolatban: hogyan ne “öljük meg” egymást a nyaralás alatt

  Forróság, nyár, nem fér be még egy bőrönd a csomagtartóba… embert és szerelmet is próbáló tud lenni a nyár. Jó, ha tudjuk: érzelemszabályozási képességünk szinte létfontosságú a kapcsolataink megőrzése, fenntartása, ápolása érdekében. Sőt, a saját életminőségünket is javíthatjuk azzal, ha fejlesztjük ezt a területet - mondja Knapek Éva klinikai szakpszichológus. Most az ő tanácsai jönnek. Az érzelemszabályozás jelentősége a párkapcsolatban Képzeljünk el egy helyzetet, amiben minden okunk meglenne elsőre a féltékenységre, mert a párunk gyanúba keveredett, de valójában nem csalt meg minket. Ha nem tudjuk fékezni az indulatainkat és a kétségbeesésünket, könnyen rá is boríthatjuk szimbolikus értelemben véve az asztalt. De ha meg tudjuk magunkat nyugtatni, s higgadtan át tudjuk gondolni a helyzetet, lehet, hogy eszünkbe jutnak racionálisabb és logikusabb magyarázatok, s az is felötlik bennünk, hogy eddig mennyire kiegyensúlyozott volt a kapcsolatunk - s valahogy a megcsalás nem i...