Ugrás a fő tartalomra

Idén is a világ legjobbja lett a chocoMe egyik Raffinée íze

A chocoMe egyik Raffinée íze 2016-ban is a világ legjobbja lett – második alkalommal

chocoMe megszerezte második szakmai aranyérmét, mégpedig a világ legrangosabb nemzetközi szakmai verseny világbajnoki döntőjén, az International Chocolate Awards-on. Ezzel hivatalosan a világ legjobb magvas tejcsokoládés drazséja címet nyerte el. A verseny világbajnokságának döntője és eredményhirdetése idén is Londonban, a The Chocolate Show rendezvény keretein belül került megrendezésre.

A díjazott termék:
chocoMe Raffinée mogyorós-tejcsokoládéval és őrölt Etióp harrar kávéval bevont Piemonte-i mogyoró (RF110)


A világversenyt megelőző kelet-európai regionális elődöntőn pár héttel ezelőtt szintén aranyéremmel tüntették ki a Raffinée terméket, így már sejteni lehetett, hogy dobogósak leszünk a világbajnokság döntőjében, de arra nem számítottam, hogy a tavalyi évet követően (amikor a világ legjobb fehércsokoládés magvas drazséja címet nyertük el) idén is aranyéremmel térhetünk haza – mondta Mészáros Gábor, a chocoMe alapítója, tulajdonosa. A chocoMe ezzel 32-re gyarapította a nemzetközi csokoládés szakmai elismeréseinek számát.

A londoni döntő zsűrijében a legnevesebb külföldi csokoládészakértők, gasztronómiai szakértők, sommelier-ek és séfek szerepelnek: George Gensler, Manhattan Chocolate Society (US), Nancy Gilchrist, Master of Wine (UK), Monica Meschini, chocolate/tea tester, sommelier (Italy), Maricel Presilla, chef, restaurateur, author (US), Ecole Chocolat Professional School of Chocolate Arts (US), a “The Well-Tempered Chocolatier” (Kanada) és hasonlók. A zsűri elnöke, egyben a díj alapítója, Martin Christy, a Seventy % csokoládé-degusztációs portál szerkesztője - ma a világ egyik legnagyobb csokoládészakértője.

Gratulálok, chocoMe! :)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

PowerPak: Új, korszerű gyáregységet adtak át Gödön

A budapesti székhelyű  PowerPak Kft.  sikeresen befejezte nagyszabású fejlesztési projektjét, melynek keretében egy  új üzemet és raktárt építettek Gödön , több mint  11.000 m²-en . A beruházás a  Magyar Multi Program  keretében, közel  1,93 milliárd forint feltételesen vissza nem térítendő támogatásból , a  GINOP Plusz-1.1.2-21  azonosítószámú projekt révén valósult meg. A fejlesztés fő célja a PowerPak termelési kapacitásának növelése volt, mivel a cég budapesti, 3000 m²-es üzemcsarnoka már nem tudta kiszolgálni a háztartási vegyipari termékek iránt megnövekedett keresletet – különösen a saját márkás  Clean.me  termékek esetében. A közel  4 milliárd forint összértékű  beruházás a következő elemeket tartalmazta: egy új gyártócsarnok, raktár és rakodóterület kialakítása, modern irodák és termékfejlesztési részleg, megújuló energiaforrásra épülő hőszivattyús rendszer , új, Ipar 4.0-nak megfelelő gyártósorok és technológiai ...

Tengerparti hangulat a gardróbban - itt a TATUUM legújabb nyári kapszulakollekciója

A nyári divat lényege a kényelem és a könnyedség – ezekre az alapelvekre épül a TATUUM legújabb kapszulakollekciója, a COASTAL SERENITY, amely a tengerparti tájak hangulatát és természetes eleganciáját hozza el a nyári gardróbokba. A kollekciót azoknak a nőknek ajánljuk, akik értékelik az időtálló szabásvonalakat, a természetes anyagokat és a visszafogott, természet ihlette színvilágot. Anyagok és színek a tengerpart ihletésében A TATUUM márka hosszú évek óta alkot olyan kollekciókat, amelyek a kényelem és az elegancia tökéletes egyensúlyát kereső nőkhöz szólnak. A COASTAL SERENITY kollekcióban könnyű, légies fazonok kaptak helyet, kifejezetten a nyári meleghez tervezve. A len, pamut és viszkóz használata kellemes viseletet, természetes szellőzést és szabadságérzetet biztosít. A színpaletta a tengerpart színeiből merít: az égkék és a tengerészkék árnyalatai mellett megtalálható a tiszta fehér, a homokbézs és a finom törtfehér is. A klasszikus tengerészcsíkok sem hiányoznak – ezek évek ...