Ugrás a fő tartalomra

Kerülj te is ünnepi hangulatba a Clinique újdonságaival

Bevallom nektek nőiesen, hogy nekem évek óta nincs karácsonyi hangulatom. Hosszú és kicsit szomorú is lenne elmagyarázni azt, hogy miért, szóval ebbe most ne is menjünk bele :) a lényeg úgysem ez, hanem, hogy tegnap - elég hosszú idő után - ismét úgy éreztem, hogy megérintett picit a karácsony szelleme. Sétáltam hazafelé a kivilágított utcán, és a csendet csak a helyes kis ajándéktasakom susogása, meg az én dudorászásom zavarta meg... mert hogy karácsonyi dalokat dúdoltam félhangosan. :)

Hogy ez a változás mégis minek köszönhető? Hát annak, hogy egy csodálatos kényeztető élményben volt részem a Clinique-nél, ahol megismerhettem a márka újdonságait, és elképzeltem, milyen lesz a karácsony úgy, hogy már ezekkel a kis csodákkal tudom magam szebbé varázsolni. Ha hozzám hasonlóan te is úgy vagy vele, hogy az apró részletek számítanak csak igazán, akkor most biztosan érted, mire gondolok. Egy új kiegészítő, egy régen vágyott karácsonyfadísz, vagy egy alapozó és egy rúzs, amelyek segítségével éppen olyan lehetsz egy számodra fontos alkalmon, amilyen lenni szeretnél... számomra ezek a dolgok felbecsülhetetlenek. :)


De rólam szót se többet, mesélek egy kicsit erről a szuper kényeztető délutánról és az újdonságokról. Az már a meghívóból kiderült, hogy egy személyre szabott kis délutáni programra vagyok hivatalos a Clinique Arena Plazában található üzletébe, ahol én egyedül ismerkedek majd az új termékekkel. Arra számítottam, hogy ejtünk néhány szót a Clinique legújabb Superbalanced Silk™ alapozójáról, kipróbálom, aztán feltehetem a kérdéseimet, és szaladok is tovább a következő programomra, ehelyett viszont egészen mást kaptam. Egy könnyed beszélgetést, melyből olyan természetességgel és hatékonyan ismertem meg a Superbalanced alapozót, mint ahogyan maguk a Clinique kozmetikumai is működnek. :)


Megtudtam erről a termékről, hogy visszaállítja a folyamatosan változó igényű bőr egyensúlyát, mattítja a zsíros területeket és hidratálja a száraz foltokat. Vagyis tökéletes egyensúlyt teremt. Olajmentes, de folyékony alapozó, ami tökéletes a száraz-kevert, a zsíros-kevert és a zsíros bőrűek számára, és azoknak is, akiknek nagyobbak a pórusai, mert a könnyű polimerek és a valódi selyem elhomályosítják a pórusokat, illetve a ráncokat és a kisebb vonalakat is.

A bőröm természetesen ragyogóvá vált a használata során, ami nem tévesztendő össze azzal, amikor túlságosan fénylik az arcbőr. :) Nekem a 05-ös Silk Ivory árnyalat lett a befutó, és bizony még este 11-kor, a sminklemosás fázisa előtt is azt állapítottam meg, hogy jé, az alapozó ugyanott van, ugyanúgy (tehát nem izzadtam le az arcomról, ami sajnos elő szokott velem fordulni), a bőröm pedig nem fénylik. Instant szerelem!


De a kényeztetés itt nem ért véget, hanem csak itt kezdődött igazán! Szemöldökformázási és -festési tanácsokat is kaptam, és kiderült, hogy nemcsak szemöldökceruzával és waxszal ajánlott a szemöldököt formázni, hanem a fények meg az árnyékolás is csodákra képesek!

Ezt követően utolsó lépésként a Pop Matte rúzsok közül válogattam. Nem volt könnyű eldönteni, hogy melyiket szeretném kipróbálni, mert szebbnél szebb árnyalatok várták az asztalkán, hogy őket válasszam. :) Végül a 03-as Ruby Pop szín lett a nyerő. Ez kicsit merész, de mivel mostanság nappal is sokan viselnek erősebb színeket, gondoltam, miért is ne? Így került fel ez a csodás szín az ajkaimra.


Az édes kényeztetés megkoronázásaként még egy szuperfincsi sütit is kaptam a kis ajándékcsomagba... nem is csoda, ha hazafelé már csak azon járt az eszem, milyen sminkben várom az ünnepeket és a számomra fontos családi eseményeket. <3


Mi mást is mondhatnék: Merry Clinique!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alpha Led Oxy Spa kezelésen jártam

Az elmúlt év második felére nem vagyok büszke - már abból a szempontból, hogy kicsit elhanyagoltam a sportolást, és az egészséges étkezésre sem mindig tudtam odafigyelni. Ennek pedig - mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva - meg is lett az eredménye, ami pluszkilók formájában (sajnos) mérhető, és minden egyes mérlegre állás során sírásközeli állapotba juttat. Az ünnepek sem segítettek a kilók elleni harcban... miért is segítettek volna, amikor az ember lánya ilyenkor kettesével veszi el a tálcáról a bejgliszeleteket, és a menü többi részét is csak ritkán válogatja zöldségekből, gyümölcsökből, sovány húsokból... Aztán nálunk jött egy remekül sikerült wellnesselés január első hetében, talán mondanom sem kell, hogy az evést ott is menetrendszerűen folytattuk (jobbnál jobb kajákból). Ennek következtében január második hetében jutottam el addig, hogy elég volt, ezt nem csinálom, nem csinálhatom tovább. Azt is tudtam, hogy nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy most csak az étrendbeli v...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Érzelemszabályozás a párkapcsolatban: hogyan ne “öljük meg” egymást a nyaralás alatt

  Forróság, nyár, nem fér be még egy bőrönd a csomagtartóba… embert és szerelmet is próbáló tud lenni a nyár. Jó, ha tudjuk: érzelemszabályozási képességünk szinte létfontosságú a kapcsolataink megőrzése, fenntartása, ápolása érdekében. Sőt, a saját életminőségünket is javíthatjuk azzal, ha fejlesztjük ezt a területet - mondja Knapek Éva klinikai szakpszichológus. Most az ő tanácsai jönnek. Az érzelemszabályozás jelentősége a párkapcsolatban Képzeljünk el egy helyzetet, amiben minden okunk meglenne elsőre a féltékenységre, mert a párunk gyanúba keveredett, de valójában nem csalt meg minket. Ha nem tudjuk fékezni az indulatainkat és a kétségbeesésünket, könnyen rá is boríthatjuk szimbolikus értelemben véve az asztalt. De ha meg tudjuk magunkat nyugtatni, s higgadtan át tudjuk gondolni a helyzetet, lehet, hogy eszünkbe jutnak racionálisabb és logikusabb magyarázatok, s az is felötlik bennünk, hogy eddig mennyire kiegyensúlyozott volt a kapcsolatunk - s valahogy a megcsalás nem i...