2018. március 1., csütörtök

5 meseszép fotó a havas Rómából

Mint azt Facebookon már említettem nektek, nemsokára Rómába utazom. Ahol egyébként most még szintén télies az időjárás: konkrétan havazott egyik nap :O az ilyesmi az olaszoknak is szokatlan, na és persze a turistákat is hidegzuhanyként érhette a dolog (bocs a borzalmas szóviccért), de az emberek hamar feltalálták magukat a meglepő időjárási körülmények közepette is. 

Voltak, akik romantikus téli sétára indultak, mások inkább hógolyócsatát rendeztek, megint mások pedig fényképezőgépet ragadtak, hogy az egész világnak megmutathassák, milyen mesebeli helyszínné változtatta Rómát a havazás. A DailyMailen megjelent fotók közül mutatok most nektek öt csodaszépet, íme: 







Forrás: DailyMail

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése