Ugrás a fő tartalomra

Új bevásárlóközpont építést tervez az ECE Budapesten

Budapest / Hamburg, 2018. május 9. – Az ECE új bevásárlóközpont építését tervezi Budapesten. A projektterület a főváros északnyugati részén, Óbudán, a Dunához közel, az egykori Budapesti Harisnyagyár területén helyezkedik el. A tervek szerint a bevásárlóközpont három szinten, több mint 170 üzletnek és több mint 50.000 m² bérelhető területnek ad majd helyet. A projekt építési munkálatai előreláthatólag 2019-ben kezdődnek, a bevásárlóközpont nyitása pedig 2021-re várható.


"A legmodernebb és legvonzóbb bevásárlóközpontot tervezzük Magyarországon. Célunk, hogy a bérlői és a kiskereskedelmi összetétel, a szolgáltatási kínálat, valamint a vásárlói élmény tekintetében új normát teremtsünk," - mondta Christoph Augustin, az ECE projektigazgatója és az ECE magyarországi ügyvezető igazgatója. "E cél érdekében a bevásárlóközpont-iparágban európai piacvezetőként szerzett több évtizedes tapasztalatunkat és az ECE legújabb fejlesztéseit használjuk fel a projekt során."

A nemzetközi csúcsmárkákból és helyi kereskedőkből álló vonzó bérlői összetétel mellett az ECE új projektterveiben – melyekre az egyedülálló építészeti koncepció, a világos és tágas kialakítás a jellemző– látványos gasztronómiai terek is helyet kapnak. Mintegy 15 éttermi koncepciót tervezünk, a gyorséttermektől kezdve, a trendi alkalmi éttermeken át, a magas minőséget nyújtó éttermekig, ahol a látogatók jó minőségű, modern stílusban, friss alapanyagokból készített helyi és nemzetközi ételekből és italokból válogathatnak. Az éttermek egy részét a nagy tetőkert mellett alakítjuk ki, napozóterasszal, ahol a vendégek pihenhetnek és eltölthetik a szabadidejüket. A projekttervek részét képezi egy 4D technológiával működő ultramodern mozi megvalósítása is.
A projektet közvetlenül a többsávos Szentendrei út mellé tervezzük, sűrű lakóövezet, nagy forgalmú HÉV megálló és buszpályaudvar szomszédságában. Ezen túlmenően a bevásárlóközpontban mintegy 1800 parkolóhelyet biztosítunk. A vonzáskörzetből több mint 640.000 lakos számára 30 percen belül, több mint 760.000 lakos számára pedig 45 percen belül lesz elérhető a bevásárlóközpont.


„A Szentendrei úti rozsdaövezet megérett a megújulásra,” - mondta el Bús Balázs, Budapest III. kerületének polgármestere. „Örömünkre szolgál, hogy az ECE kerületünket választotta legújabb beruházása helyszínéül. A bevásárlóközpont felépítése mintegy ezer új munkahelyet teremt majd, ráadásul amellett, hogy rehabilitálja a kerület egyik szerves részét és javítja a térség infrastruktúráját, vonzóbbá teszi Óbudát a vásárolni és kikapcsolódni vágyók számára”.

"A bevásárlóközpont optimális közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, és annak köszönhetően, hogy közvetlenül egy főútvonal mellett helyezkedik el, kiváló láthatósággal bír majd“ - mondta Christoph Augustin. "Nincs sok versenytárs a vonzáskörzetben, emellett a tervezett projekt szempontjából a vásárlóerő is nagyon kedvező. Kiváló adottságai miatt már régen biztosítottuk a fejlesztés lehetőségét ezen a területen. Az utóbbi években a makrogazdasági adatok és a kiskereskedelmi értékesítés Magyarországon nagyon pozitívan alakult, ami arra ösztönzött bennünket, hogy új és korszerű tervek alapján valósítsuk meg ezt a projektet."


Magyarországi leányvállalatának 1996-os megalapítása óta az ECE partnereivel közösen több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. A társaság jelenleg öt bevásárlóközpontot üzemeltet összesen 210.000 m2 bérbeadható területtel, ezzel az ECE a legnagyobb magyarországi belvárosi bevásárlóközpont üzemeltető hazánkban. Az öt bevásárlóközpontból egy Budapesten, a többi pedig négy vidéki nagyvárosban található. Ezek a központok az ÁRKÁD Budapest, ÁRKÁD Pécs, ÁRKÁD Győr, Fórum Debrecen és ÁRKÁD Szeged.


Információk az ECE-ről

Az ECE bevásárlóközpontokat fejleszt és üzemeltet, valamint olyan nagyszabású ingatlanprojekteket valósít meg, mint vállalati központok, iroda tornyok, ipari épületek, logisztikai központok, közlekedési létesítmények, szállodák és városrészek. A cég az ingatlanok vonatkozásában teljes körű szolgáltatást nyújt. Az ECE-t 1965-ben Werner Otto,a csomagküldés úttörője alapította. A cég tulajdonosa még mindig az Otto család, irányítója Alexander Otto, aki a vezérigazgatói pozíciót tölti be. A jelenlegi piaci értéken számítva az ECE által kezelt eszközök értéke kb. 34,4 milliárd euró. A cég mintegy 200 bevásárlóközpontot üzemeltet,(közülük több mint 50 a MEC METRO-ECE Center Management GmbH &Co. KG által üzemeltetett bevásárlóközpont). A 12 különböző országban folytatott üzleti tevékenysége révén az ECE vezető európai bevásárlóközpont-üzemeltető. Az ECE bevásárlóközpontjait naponta több mint 4,3 millió vásárló látogatja. A mintegy 20.000 kiskereskedelmi bérlő kb.7,1 millió négyzetmétere évente kb. 24,4 milliárd euró körüli forgalmat bonyolít. Az ECE állandómodernizációval, innovatív szolgáltatásaival és étel/ital kínálatával, a közös területek vonzó kialakításával és a digitalizáció ügyfélbarát módon történő alkalmazásával folyamatosan gondoskodik arról, hogy bevásárlóközpontjai megfeleljenek a jövő kihívásainak. www.ece.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

PowerPak: Új, korszerű gyáregységet adtak át Gödön

A budapesti székhelyű  PowerPak Kft.  sikeresen befejezte nagyszabású fejlesztési projektjét, melynek keretében egy  új üzemet és raktárt építettek Gödön , több mint  11.000 m²-en . A beruházás a  Magyar Multi Program  keretében, közel  1,93 milliárd forint feltételesen vissza nem térítendő támogatásból , a  GINOP Plusz-1.1.2-21  azonosítószámú projekt révén valósult meg. A fejlesztés fő célja a PowerPak termelési kapacitásának növelése volt, mivel a cég budapesti, 3000 m²-es üzemcsarnoka már nem tudta kiszolgálni a háztartási vegyipari termékek iránt megnövekedett keresletet – különösen a saját márkás  Clean.me  termékek esetében. A közel  4 milliárd forint összértékű  beruházás a következő elemeket tartalmazta: egy új gyártócsarnok, raktár és rakodóterület kialakítása, modern irodák és termékfejlesztési részleg, megújuló energiaforrásra épülő hőszivattyús rendszer , új, Ipar 4.0-nak megfelelő gyártósorok és technológiai ...

Tengerparti hangulat a gardróbban - itt a TATUUM legújabb nyári kapszulakollekciója

A nyári divat lényege a kényelem és a könnyedség – ezekre az alapelvekre épül a TATUUM legújabb kapszulakollekciója, a COASTAL SERENITY, amely a tengerparti tájak hangulatát és természetes eleganciáját hozza el a nyári gardróbokba. A kollekciót azoknak a nőknek ajánljuk, akik értékelik az időtálló szabásvonalakat, a természetes anyagokat és a visszafogott, természet ihlette színvilágot. Anyagok és színek a tengerpart ihletésében A TATUUM márka hosszú évek óta alkot olyan kollekciókat, amelyek a kényelem és az elegancia tökéletes egyensúlyát kereső nőkhöz szólnak. A COASTAL SERENITY kollekcióban könnyű, légies fazonok kaptak helyet, kifejezetten a nyári meleghez tervezve. A len, pamut és viszkóz használata kellemes viseletet, természetes szellőzést és szabadságérzetet biztosít. A színpaletta a tengerpart színeiből merít: az égkék és a tengerészkék árnyalatai mellett megtalálható a tiszta fehér, a homokbézs és a finom törtfehér is. A klasszikus tengerészcsíkok sem hiányoznak – ezek évek ...