2018. november 30., péntek

Orosz Barbara: „Az életem színes és szélesvásznú”

Orosz Barbi állandó körforgásban van, a munkája a szenvedélye. Ugyan az igaz szerelme mindig a televíziózás marad, de több lábon áll és az élet minden területén maximalista. Barbi abban hisz, hogy tanulni, fejlődni, dolgozni kell, és adni, adni, adni.

„Az elmúlt néhány évben csupa változás az életem. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy nem hiányzik-e a színház és ugyan nagyon jó szívvel emlékszem vissza arra az időszakra, de számomra a televíziózás a nagy szerelem, ami mellett egyszerűen nem fér meg a színészet. Az utóbbi években megállás nélkül dolgozok, forgatok a csapatommal itthon és külföldön, céges rendezvényeket vezetek, mellette gyerekeknek tanítok drámaórát – így a színház is visszaköszön az életembe -, és casting director vagyok egy reklámfilmekkel foglalkozó cégnél. Szeretek több lábon állni, folyamatosan képzem magam és keresem a kihívásokat, ugyanakkor nagyon meggondolom, hogy mit vállalok el. Mindig olyan cégekkel dolgozom együtt, akikkel egy a hitvallásunk, akikben maximálisan hiszek” – mesél jelenlegi mozgalmas életéről a TV2- Tűsarok c. műsorának háziasszonya.


Barbi otthonról egy kemény, „munkamán” hozzáállást hozott magával, ami végigkíséri az életét. Mostanában a forgatások, szponzori tárgyalások, prezentációk és kommunikációs stratégiák kidolgozása mellett megtanult szerződéseket írni és ajánlatokat is készíteni.

„Nagyon szerencsés embernek tartom magam, ugyanis azzal foglalkozhatok, ami iránt szenvedélyesen lobogok és olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikért tűzbe mennék, ami kölcsönös. Tudom, nincs könnyű természetem, néha akaratlanul is megbántok embereket, de képes vagyok bocsánatot kérni, ha hibáztam. Arra neveltek a szüleim, hogy sose felejtsem el, honnan jöttem és legyek mindig alázatos. Sikerorientált vagyok és tudom, hogy csak kemény harcok árán érhetem el a céljaimat. A harcok pedig olykor kudarcokkal járnak, meg kell tanulni veszíteni is, hogy azután még jobban értékeljük a győzelmet” – osztja meg legfőbb hitvallását Barbi.

A népszerű televíziós műsorvezető mára elérte, hogy bár fontos a családja és barátai véleménye, leginkább saját magának szeretne megfelelni. Mivel nagyon magasak az elvárásai magával szemben, néha lazítani is elfelejt, pedig a feltöltődés a másik fontos kulcs a sikerhez. Barbi, ha ideje engedi csak bepattan az autóba és lemegy a Balatonra, nézi a fodrozódó vizet, elmerül a gondolataiban vagy beül egy kávézóba a kedvenc könyvével.

„Nagyon fontosnak tartom az énidőt, kellenek a magunkra fordított percek és a barátainkra is időt kell szakítanunk, bármilyen pörgős életet is élünk. Ők azok, akik mindig mellettem állnak és átsegítenek a legnehezebb időszakaimon is. Ugyan a sok munka miatt picit most háttérbe szorul a magánéletem, de van mellettem egy férfi főszereplő is, aki a legfőbb támaszom. Sosem voltam szingli típus, bár fontosnak tartom, hogy képesek legyünk egyedül is boldogok lenni, mert csak így lehetünk igazán azok egy párkapcsolatban is. Az életem jelenleg annyira színes és szélesvásznú, hogy minden nehézsége ellenére pont ilyennek szeretem és senkivel sem cserélnék."

Fotó: Marketing&More

Mit vegyünk fel karácsonykor?

- Alkalmi ruha tippek a Springfieldtől -

Az adventi vásárok mellett a decemberi időszak másik kötelező eseményei a karácsonyi bulik, fogadások – azonban a téli hidegben nehéz kiválasztani azt a szettet, amely egyszerre divatos, meleg és nem ugyan az, mint amit minden ünnepélyes alkalommal viselünk. A Springfield most segít nekünk, hogy megtaláljuk a stílusunkhoz illő, komfortos ünnepi darabokat.

Kisruha
A hideg időjárásból adódóan gyakran elfeledkezünk a térd felett végződő, klasszikus kisruhákról, pedig egy vastagabb harisnyával és csizmával elegáns téli viselet részei lehetnek. Ha szeretnénk egy kicsit ünnepélyesebb megoldást választani, vegyünk fel csipkével vagy arany mintával díszített darabokat. A nadrág-pártiaknak köztes megoldás lehet az ingruha: a formálisabb verziókat bátran hordhatjuk akár egy elegánsabb fogadáson is.



Nadrág
Szerencsére ma már nem kell aggódnunk amiatt, hogy nem lehetünk kellőképp csinosak, ha szoknya helyett nadrágot választunk. A kulcs a nagyszerűen kombinálható, fekete, egyenes szabású nadrág: ezt könnyen elegánssá varázsolhatjuk egy aranyszálas garbóval, díszesebb blúzzal, vagy blézerrel. Ha pedig inkább egyszerűbb felsőrész mellett döntünk, válasszunk hozzá egy arany vagy ezüst kiegészítőt – ezek az ünnepi alkalomhoz tökéletesen illeni fognak.

Overall
Az elmúlt években rendkívül divatosak az overallok, és ez nem véletlen: amellett, hogy kényelmesek, az izgalmas szabásuknak köszönhetően remekül kihangsúlyozzák az alakot. A téli hónapokban sem kell a szekrény mélyén felejtenünk: egy hosszú szárú fazon bokacsizmával kombinálva például tökéletes szett lehet a karácsonyi vacsorára. Az egyszerűbb típusokhoz válasszunk feltűnőbb fülbevalókat vagy táskákat – ezekkel még különlegesebb lesz az alkalmai outfitünk.



Forrás: Springfield

2018. november 29., csütörtök

10 éves az Aquaworld élménybirodalom


Ha azt mondjuk fedett élményfürdő, strand, családbarát szálloda és apartmanház, meghitt spa és profi fitneszközpont, még nem árultunk el mindent hazánk egyik legösszetettebb élménybirodalmáról. Az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő immáron tízedik éve törekszik arra, hogy maximálisan kiszolgálja vendégei igényeit „strandpapucstól egészen a tűsarokig”!

Egy név- 10 év – ezernyi élmény!

2008. december 7-én nyitotta meg kapuit Budapest egyetlen fedett élményfürdője a hozzá tartozó szállodakomplexummal és apartmanházzal, akkor még Ramada Resort Aquaworld Budapest néven.  309 szobás szállodájával, 48 darab 2-3 szobás apartmanjaival, 21 medencéjével és 3300 négyzetméteres vízfelületével már az első évben kimagaslóan teljesített az élménybirodalom. 2010 –ben Bongo, a Budapest Zoo Állat- és Növénykert legifjabb gorilláját, lett a névadója a szálloda beltéri játszóházának, a Bongo Kids Club-nak. 2011 –ben köszöntötték az élményfürdő egymilliomodik látogatóját. 2012 – ben Budapesten, az Aquaworldben rendezték meg a Gianst Live és Strongman Champions League erősember versenyt. 2013 – ban "Vízen" az olimpiai bajnokok címmel 66 futamban, többszáz versenyző részvételével zajlott le az 1. Aquaworld Kajak-Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupa. Ennek a dinamikus fejlődésnek talán az egyik legnagyobb hozadéka, hogy 2014-ben önálló márkanév lett az Aquaworld! A Ramada Resort - Aquaworld Budapest****superior Szálloda, az Aquaworld Élményfürdő és az Oriental SPA Wellness- és Fitneszközpont egységes név alatt, mint Aquaworld Resort Budapest néven működött tovább.  A névváltást fejlesztések is követték: 2015 nyarán fogadta először vendégeit az élménybirodalom hatalmas zöld területén elhelyezkedő szabadtéri játszópark, a Bongo Wonderland. Tavaly pedig az Aquaworldben megnyitotta kapuit Magyarország #1 vizes játszótere: az AQUA SPRAY PARK, mely közel 400 m2 területen, korosztály szerinti igényeket kiszolgálva várja az örökmozgókat a totyogóktól egészen a kiskamaszokig.


Nincsen szülinap meglepetések nélkül!

A 10 éves Aquaworld szeretné, ha mindenki vele ünnepelne, ezért még felsorolni is nehéz, hogy hányféle meglepetéssel készül a szülinapja alkalmából!

10 évesek óriás szülinapi bulija!

Akik idén ünneplik a 10 éves szülinapjukat azok december 8-án ingyenesen vehetnek részt a nagy Aquaworld szülinapi partin, ahol óriás torta, ajándékok és vidám programok várják az ünnepelteket. Jó hír, hogy december 20-ig minden 10 év alatti gyermek ingyen szállhat meg a hotelben, így a családok pénztárcabarát módon akár több napra is beköltözhetnek az élménybirodalomba.

10 éves házassági évforduló extrákkal!

Az Aquaworld, mint kedvelt esküvő helyszín, azokra is gondolt, akik idén ünneplik a 10. házassági évfordulójukat. A különleges ajánlat része 2 éjszaka foglalása esetén, standard szoba helyett most AJÁNDÉK LAKOSZTÁLY és egy gyertyafényes vacsora.

AQUAWORLD MAGIC 10 fotópályázat

Melyik a legmenőbb tízes? Erre keresi a választ az élménybirodalom egy insta fotópályázattal. A feladat csak annyi, hogy nyitott szemmel kell járni és lefotózni a környezetünkben lévő 10-es számokat! Legyen az egy kapualj, egy házszám, egy villamos, egy rendszám bármi, amiben benne van a 10-es szám, fotózd le, tedd fel az Insta oldalra és nyerd meg a 3 db páros belépők egyikét! Minél különlegesebbet találsz, annál nagyobb esély van a nyereményre! Beküldési határidő december 7.!

Születésnapi akciós ajánlatokért keresse fel a www.aquaworldresort.hu weboldalt!



2018. november 22., csütörtök

Aretha Franklin emlékére ad koncertet a Harlem Gospel Choir

A tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő dalait 2018. december 2-án idézi meg a Harlem Gospel kórus. A New York-i kórus Harlem templomainak varázslatos hangulatába varázsolja majd a MOM Sport közönségét.

Idén augusztusban vesztettük el a soul legendás királynőjét, Aretha Franklint. A világhírű énekesnő 76 éves korában halt meg, de örökké emlékezni fogunk rá. Húsz száma szerepelt Amerikában a Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs listán, ő volt az első női zenész, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 1968 és 1975 között minden évben ő kapta a Grammy-díjat a legjobb rythm and blues énekesként, összesen 18 Grammyt nyert a pályája alatt.

Nem csoda, hogy neki ajánlotta decemberi budapesti koncertjét a Harlem Gospel Choir: Aretha Franklin nagysága előtt tisztelegnek és a zenei irodalom legszebb dalaiból válogatnak.

A koncerten az New York-i Afro-negyed, a Harlem templomainak varázslatos hangulatába nyerhet betekintést a magyar közönség. Átélhetjük azt a szakrális erőt, melytől megnő a képzelőerőnk, élénkebb lesz a fantáziánk és közelebb kerülünk egymáshoz.

A mára már legendássá vált, világhírű Harlem Gospel kórust Allen Bailey alapította 1986-ban, Martin Luther King születési évfordulójára rendezett ünnepségen, a híres New York-i Cotton Clubban. A kórustagok a harlemi „fekete templomok” legkiválóbb énekesei és zenészei közül kerültek a társulatba. Különlegessége, hogy az összesen 65 tagot számláló kórus három generációt foglal magában 17 és 65 éves kor között (a turnéfelállás kilenc énekesből áll). A zenekar egyház zenei missziójára jellemző, hogy fellépett már a Vatikánban, II. János Pál illetve XVI. Benedek pápák tiszteletére rendezett koncerteken. Nem meglepő, hogy kulturális missziójuk politikai üzenetet is hordoz, amely lényege egymás empatikus megértése és elfogadása a Hit, Remény, Béke és Szeretet jó híre által.

2018. november 13., kedd

Voilá, itt vannak a chocoMe ünnepi kreációi

Több mint egy hónap még hátra van karácsonyig, de akár már most kedvünkre válogathatunk a végtelennek tetsző ajándékötletek közül a boltokban és online. Te mit szeretsz jobban? Megnézni, megtapintani, megszimatolni a kiválasztott szépséget, finomságot, vagy elolvasni róla a neten, amit lehet, és egy klikkel megvásárolni? Én a magam részéről mostanság annyira nem bírom a tömeget, hogy inkább az online vásárlás mellett állok (bár karácsony előtt néha, a nyugodtabb napszakokban szeretek betérni nézelődni, illatolni a boltokba, hátha még jobban megérinti a szívem az ünnep hangulata ;)).

És ha már készülődés, nálunk sem múlhat el a karácsony előtti "láz" (nem Saturday night fever, hanem Christmas night fever, értitek... :D) az édességek, különösen a chocoMe csokik beszerzése nélkül.

Örömmel jelenthetem tehát, már csak kis családom nevében is, hogy megérkeztek a márka ünnepi kreációi is - lássuk, milyen édes finomságokat alkotott idén Mészáros Gábor chocolatier. Klikk a képre a nagyításhoz! Te melyiket választod?


2018. november 8., csütörtök

10 fotó Varsóból

A párommal, Gergővel lassan már hagyománnyá válik nálunk, hogy a szülinapunk környékén elraboljuk egymást - októberben, az én szülinapom táján ő engem, januárban pedig, amikor neki lesz születésnapja, én őt. ;) Ezek az utak lehetnek egy-két napos belföldi kiruccanások, de ha találunk elfogadható áron külföldre szóló repjegyeket, akkor nem is kérdés: pakoljuk a koffert, és már itt se vagyunk. :)

Így jutottunk el idén a szülinapom után egy picivel Varsóba. <3

WizzAirrel repültünk, az út kb. egyóra volt, és nagyon jókedvűen telt.


A szállás elfoglalása előtt volt időnk sétálni egyet a belvárosban. Ez az első kép, amit a telefonommal készítettem: szerintem a lényeg átjön, amit meg akartam ragadni: hatalmas terek vannak a városban, totál élhető, és lehet közlekedni!! :)


A méltán népszerű óváros, tényleg érdemes itt sétálgatni (mi minden nap visszamentünk egy-egy sétára :)).


A kaják, jajj Istenem... ötezer kalória per falat :D :D de isteniek! A krémest krémowkának mondják, szigorúan duplavével :D a kávéjuk is tök finom. A lenti képen pedig az egyik tradícionális helyi ételük, a párom szerint egyébként orosz kaja, a pirog - lényegében töltött gombócka - látható. Töltik ők ezt mindennel, a hústól a túrós krumpliig... érdemes megkóstolni, és lehúzni rá egy Suplicát, Krupnikot meg egy sört. ;)



Első este a Kultúra és Tudomány Palotáját meg a modern városrészt néztük meg, imádtuk, erről ötszáz képet tudnék posztolni... de legyen most elég ez az egy. <3


A második napunkat az állatkertben töltöttük - na jó, nem az egészet, de kora délutánig ott voltunk, és így sem tudtuk bejárni. Hatalmas, rendezett, nagyon kellemes hely. Az utolsó kis automatából is tudtam bankkártyával kávét venni!!! :O Egy szívfájdalmunk volt, hogy mackót nem láttunk. Illetve csak egy ilyet a shopnál:


A második esténken a belvárosban császkáltunk, szétnéztünk többek közt a Varsói Egyetemen is. A könyvtár épülete előtt az ott a párom, Gergő. :)


Az utolsó napra borzalmasan elromlott az idő :/ tudtuk, hogy lesz hűvös és eső, de azért a záporok és az áztató eső közt van némi különbség... de feltaláltuk magunkat: a 8 fokban, a kis béna esernyőm alatt múzeumtól múzeumig lavíroztunk. Megnéztük a Marie Curie múzeumot (1. kép - a tudós ruhájával) és a Chopin Múzeumot (2. kép - Chopin egyik párizsi lakása, zongorája) - mindkettő fantasztikus, csak ajánlani tudom!



A Kopernikusz Tudományos Központ maradt ki, illetve van még egy listánk arról, mit lehetne még megnézni Varsóban, de talán még visszatérünk valamikor. Nekünk nagyon bejött ez a modern, tiszta, rendezett metropolisz. <3