Ugrás a fő tartalomra

Így használd az őszi shoppingolást egy kis mozgásra

Ez a nyár is véget ért: egyre rövidebbek a nappalok és az idő is hűvösebb. Az őszi leértékelések azonban kárpótolhatnak minket, hiszen nincs is jobb érzés, mint új szettekkel várni a következő nyári szezont. Viszont, ha szeretnél igazán jól festeni bennük, a legjobb, ha a ruhák és kiegészítők mellett az alakodra is fordítasz egy kis figyelmet. A következő tippek segíthetnek, hogyan csempéssz egy kis mozgást a nyárzáró bevásárlásba.
Sportolj sorban állás közben!
Nyugi, nem négyütemű fekvőtámaszra vagy légboxra gondolunk. Van viszont egy olyan gyakorlat, ami igénybe veszi izmaidat, ugyanakkor egyáltalán nem feltűnő. Ez pedig nem más, mint a „vádlizás”. Nincs más dolgod, mint lábujjhegyre emelkedni pár másodpercig, majd újra a földre ereszteni a sarkad. Elsőre talán nem hangzik fárasztónak, de körülbelül egy perc ismételgetés után biztosan elkezd égni – és ami a legjobb, ezzel egy időben formásodni – a vádlid.
Vásárolj sportruházatot!
Ha sportruházatot vásárolsz, két legyet üthetsz egy csapásra. Egyrészt szívesebben állsz majd neki a mozgásnak, ha tetszel magadnak a legújabb szettedben. Másfelől pedig óriási különbséget jelentenek a minőségi anyagok. Jól szigetelő, remekül szellőző ruhákban, egy pár rugalmas és kényelmes cipőben, valamint praktikus kiegészítőkkel felszerelkezve sokkal jobban fog menni a mozgás, így végre kihozhatod magadból a maximumot. Hidd el, sportra költeni mindig jó befektetés!
Alaposan nézd végig a kínálatot!
Mindenki egyetért azzal, hogy egy sokszintes, többszáz méter hosszú bevásárlóközpont alapos végigjárása igazi sportteljesítmény, te se végezz hát félmunkát! Shoppingolás közben mindenképpen menj be az összes üzletbe, a boltok sorait pedig ne csak a szemeddel pásztázd végig, járd be a közlekedőket. Így nemcsak nagyobb eséllyel találod meg álmaid ruháját vagy cipőjét, de alaposan megnöveled a megtett métereket, esetleg kilométereket is.


Járd végig rollerrel vagy biciklivel az üzleteket!
A leárazások idején szerencsére a borongós napok mellett még kifoghatunk néhány napsütéses, meleg napot, így simán végig tudod járni kedvenc üzleteid biciklivel vagy rollerrel. Ha pedig így teszel, nemcsak a frissen szerzett göncök, de a mozgás közben a szervezeted által termelt szerotonin és dopamin is boldogsággal tölt majd el, ráadásul kalóriákat is égetsz, így még jobban fogsz kinézni a frissen vásárolt ruháidban.
Kerüld a gyorséttermeket!
Vásárlás közben könnyű elcsábulni a bevásárlóközpontokban sorakozó csábítóbbnál csábítóbb éttermek láttán. Azonban minden alkalom, amikor ellenállsz a kísértésnek, egy újabb lépés a karcsú derék felé. Amikor pedig már tényleg nem bírod tovább, a gyorskajáldák helyett próbálj inkább olyan helyet keresni, ahol egészséges ételeket kapsz.
Ha kíváncsi vagy, hogyan tudsz egy kis mozgást csempészni a mindennapi életedbe, látogass el a MozogjTöbbet.hu oldalra, ahol hasznos tippeket, kihívásokat és érdekességet találsz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alpha Led Oxy Spa kezelésen jártam

Az elmúlt év második felére nem vagyok büszke - már abból a szempontból, hogy kicsit elhanyagoltam a sportolást, és az egészséges étkezésre sem mindig tudtam odafigyelni. Ennek pedig - mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva - meg is lett az eredménye, ami pluszkilók formájában (sajnos) mérhető, és minden egyes mérlegre állás során sírásközeli állapotba juttat. Az ünnepek sem segítettek a kilók elleni harcban... miért is segítettek volna, amikor az ember lánya ilyenkor kettesével veszi el a tálcáról a bejgliszeleteket, és a menü többi részét is csak ritkán válogatja zöldségekből, gyümölcsökből, sovány húsokból... Aztán nálunk jött egy remekül sikerült wellnesselés január első hetében, talán mondanom sem kell, hogy az evést ott is menetrendszerűen folytattuk (jobbnál jobb kajákból). Ennek következtében január második hetében jutottam el addig, hogy elég volt, ezt nem csinálom, nem csinálhatom tovább. Azt is tudtam, hogy nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy most csak az étrendbeli v...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Egymásra talált Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes

2025. július 24-én, a budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: két kivételes művész,   Mahó Andrea   és   Kovács Gábor   operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét a   Musical & More   című est keretében. „A szerelem az, amikor kétségtelenül  valakihez tartozol, hiszen még  a  levegő is máshogy áramlik...van benne lágyság, és tűz ami felperzsel. Van benne szenvedély, vágy, csend, bizalom és van benne éhség… egyfajta sóvárgás az érintés és a közelség iránt. A szerelem ott van minden dalban és tekintetekben"- mondta Mahó Andrea. Ez a műsor egy igazi szerelemprojekt, egy est, ahol a romantika, az ösztön és a műfaji sokszínűség egymásba fonódva rajzolnak ki egy finoman ívelt érzelmi kontúrt. A lágy lampionfénybe burkolózó Orfeum egy  élménytér, a nézőtér közelsége, a félhomályban pislákoló fények, a finom falatok és hűs italok mind-mind a zene érzék...