Ugrás a fő tartalomra

Megismered, megszereted - irány a Bookta kávézó!

Szerintem az idei év eddigi legforróbb nyári napján kerestünk árnyékot és felfrissülést a Margit körúton, amikor kiszúrtuk magunknak a Bookta kávézót. És egy kis somolygás után - mert ugye könyv (book) vagy péksüti (bukta) ;) - nem is volt kérdés, hogy ide be kell térnünk valami hűsítőért. 

Ez így is lett, és nem bántuk meg! Bent kellemesen hűvös volt, és barátságos hangulat fogadott: az egész hely abszolút olyan, amilyennek én álmaim kávézóját képzelem el - már persze, ha nyitnék egyet. ;) Az industrial designt szépen keverték a korábban itt állt Balassi kiadó könyvesboltjából megmaradt emlékekkel és egyéb antik darabokkal. 


Ez az épület aztán tudna mesélni a történelemről! Nézzétek csak meg ezt a téglafalat, ami szépen idomul a modern berendezésekhez. Egyszerre történelmi és modern!

A kedvenceim az írógépek és a festmények, de a könyveket is órákig el tudtam volna nézegetni!



"Számör edisön"

A pultossal néhány szót váltva kiderült, hogy törzsvendégek épp úgy járnak ide, mint a hozzánk hasonló "első fecskék". Amikor megkérem, ajánljon valamit, először egy jegeskávéban egyezünk ki, ami hűsít, frissít és nagyon finom! Később, a beszélgetés során elkortyolok egy narancsos limonádét, de szemezek az itallapon a nyárra összeállított Számör edisön kínálatával is.


A jeges teájuk is elképesztően jól néz ki, a képet a Bookta Facebook oldaláról csentem. ;) 


Az irodalomrajongók pedig akár Ady reggelijét vagy Kosztolányi, Babits és Csáth Géza italát is megkóstolhatják.

Persze, ezeken kívül is bőven lehet válogatni a kínálatból - aki mondjuk egy jó kis péntek estét szeretne itt megalapozni, az kézműves és csapolt sört, kistermelői bort, töményet is fogyaszthat (a mértéket persze nem árt ismernünk ;)). 

És naná, hogy a jóféle italok és jó beszélgetés mellé jól esik pár falat is - szendvicsekből, süteményekből, sörkorcsolyákból is válogathatunk.

Kutyabarát hely

Ami az én szívemet különösen melengette, hogy a kávézó nemcsak azokat várja szeretettel, akik beülnének egy frissítőre, iszogatni, beszélgetni vagy a könyvekbe feledkezni, hanem négylábú társainkat is - a hely ugyanis kutyabarát. És tudjátok, nem az a szintű, ahol csak ki van írva, de csúnyán néznek rátok az első vakkantásnál... hanem ahol tényleg szeretettel látják az embert és legjobb barátját is. 


Még egy kis tartókányi kutyajátékkal is készültek nekik, amiket igény esetén el lehet venni, hogy míg a gazdi beszélget és kávézik, a kutyus se unatkozzon. 

Összességében úgy érzem, nemcsak egy imádnivaló helyet ismertem meg, ahol korrektek az árak és mindenki nagyon jó fej volt velünk, hanem egy új törzshelyre is találtam a budai oldalon. Találkozunk a Booktában! ;)



Csekkold őket Facebookon és nyitvatartási időben személyesen is. A nyitva tartást könnyű megjegyezni: minden nap délelőtt 11-től este 11-ig, kivéve hétfőn, amikor déltől este 11-ig van nyitva a hely. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...