Ugrás a fő tartalomra

Ezt a koncertet már most nagyon várjuk: John Legend Budapestre jön!

2022. június 30-án, 20:00 órától a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a többszörös Grammy- és Oscar-díjas amerikai soul és R&B előadó: John Legend, aki olyan albumairól ismert, mint az “All of Me”, "Get Lifted" és a "Love in the Future".


De ki ez a John Legend? 

Igazi csodagyereként tartották számon, akit nagymamája tanított meg zongorázni, és templomi kórusban énekelve nőtt fel, majd a Pennsylvaniai Egyetemre járt, ahol egy acappella csoport társszerzője volt. Hamarosan megismerkedett Kanye West feltörekvő hip-hop előadóval, és a két zenész együttműködött egymás demóiban.

Olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Alicia Keys, Twista, Janet Jackson és a fent már említett Kanye West. Két további szólóalbum után 2010-ben kiadta a Roots-al közösen, a Wake Up! albumot. A tévében is szerepelt a Duets versenyben coachként, mielőtt megjelent volna következő albuma, a 2013-as Love in the Future. A művész Oscar, Golden Globe-ot és Grammyt kapott a Common-al a 2014-es Selma című filmben szereplő Glory című dalukért, majd később Emmy-díjat kapott a 2018-as Jesus Christ Superstar Live in Concert című produkcióban nyújtott teljesítményéért.


John Legend 2020. június 19-én adta ki a Bigger Love-t. „Ezekben a fájdalmas időkben néhányunk elgondolkodik azon, vajon jó-e nevetni, táncolni vagy romantikusnak lenni” – mondta. Művészetünkön keresztül képesek vagyunk erre. Ez az album a szeretet, az öröm, az érzékiség, a remény és a rugalmasság ünnepe, azoknak a dolgoknak, amelyek olyan széppé és hatásossá teszik kultúránkat.”

A budapesti, 2022 júniusi koncerten a művész legjobb slágerei lesznek hallhatóak.

Jegyek már kaphatók - biztosítsd be még ma a helyed John Legend koncertjére!

A magyar koncert szervezője a Green Stage Production. A Green Stage Production mottója:
"Földünk védelme tudatos célunk, ezért minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználás adataiból kiszámítjuk az adott események ökológiai lábnyomát, hogy ezen számítások eredményeként annyi fát ültessünk hazánkban, amely a keletkezett ökológiai lábnyomot ellensúlyozni képes".

A j
egyértékesítés kedden, december 14.-én 10:00 órától indul online, illetve személyesen az Tex országos jegyirodáiban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Anna-bál 2025 hivatalos illat Tihanyi Visszhang

  Balatonfüred és hagyomány, elegancia és illat, ezek találkoznak idén nyáron a 200 éves Anna-bálon, amely nemcsak évszázados múltjával, hanem megújuló, kreatív értékteremtésével is minden évben igazi ünnep. A történelmi mérföldkő alkalmából az eseményhez egy hivatalos illatpartner is társul: az Eau de Tihany, amelynek „Tihanyi Visszhang” kreációja az idei Anna-bál hivatalos illata. Egy olyan illatkompozíció, amelynek helyi gyökerei és szoros kötődései vannak a Balaton-parti mesés történetekhez, legyen szó éjhajú tündérről, tó királyról vagy Anna-báli királylányról. Történetekben, hagyományokban, illatokba zárt legendákban élnek tovább kulturális értékeink. Balatonfüred újra ünneplőbe öltözik 2025. július 26-án rendezik meg a bicentenáriumát ünneplő Anna-bált, amely az ország egyik legrégibb és legkiemelkedőbb társadalmi eseménye. A hagyomány szerint a minden év Anna napjához legközelebbi szombaton tartott bál nemcsak a magyar kulturális örökség kiemelkedő szimbóluma, de egy olyan ...

Kiderült a világ expat célpontja a Global Expat Lifestyle Index 2025 szerint

A Remarc Property Group a befektetési lehetőségekre hívja fel a figyelmet. A Global Expat Lifestyle Index 2025 friss rangsora alapján Bali lett a világ első számú expat célpontja , maga mögé utasítva több mint húsz vezető nemzetközi desztinációt. A rangsor a munka–magánélet egyensúly, a megélhetési költségek, a kulturális integráció, az éghajlat és a biztonság szempontjai szerint készült. Az eredmények szerint Bali minden kategóriában kiemelkedően teljesített: életköltség & érték tekintetében 100%-os pontszámot ért el , és vezető szerepet tölt be a kulturális élmény, életstílus és természeti szépség területén is. A sziget kiemelkedő értéket kínál, hiszen már havi 1200 dollártól kényelmes életmódot biztosít. Kovács Christian, a Remarc Property Group társtulajdonosa szerint az elismerés egyértelműen alátámasztja Bali ingatlanpiacának erejét: „A Global Expat Lifestyle Index megerősíti, amit mi mindig is tudtunk: Bali nemcsak a világ egyik leginspirálóbb helye az élethez, hanem az...