Ugrás a fő tartalomra

Egészséges gyorsétterem nyílt az Árkádban

Hiánypótló egészséges gyorsétterem nyílt ősszel a budapesti Árkádban. A Yolo Bistro által kínált ételek közül a legtöbb diétába illeszthető, mégis finom, ráadásul olyan adagokat kínálnak, amitől biztosan jól laknak a vendégek. Kiss Gábor, a vendéglátóhely séfje arról beszélt, látványkonyhában készítik el az ételeket, így mindenki a saját szemével is megbizonyosodhat róla, hogy friss alapanyagokkal dolgoznak.

Új színfolttal gazdagodott a fővárosi Árkád bevásárlóközpont: szeptember 12-én nyílt meg az új Food Loft, ahol több új étterem is elkezdte működését. A most létrehozott gasztro-tér egyik szenzációja a Yolo Bistro, ahol látványkonyhával és egészséges ételekkel várnak mindenkit, aki a szokványostól eltérő, mégis íncsiklandozó ebédet szeretne elfogyasztani vásárlás előtt, után vagy közben.
A Magyarországon egyedülálló vendéglátóhely egy nyakkendős gyorsétterem, ahol elérhető áron étkezhet bárki úgy, hogy a kiszolgálásra nem kell órákat várni. Kiss Gábor séf elmondta, mindent a vendégek szeme láttára készítenek friss alapanyagokból, de maximum 15 percen belül már fogyasztható is a megrendelt finomság.


„Olyan éttermet szerettünk volna nyitni, amihez hasonló sincs hazánkban. Az étlapunkon egyáltalán nem szerepelnek zsíros húsok, nem használunk hozzáadott cukrot vagy ízfokozókat, viszont teljes kiőrlésű vagy szénhidrát csökkentett alapanyagokat annál inkább. Ügyeltünk arra is, hogy férfiak és nők is megtalálják a számukra legmegfelelőbb ételeket. A nálunk fogyasztható fogások kivétel nélkül jól illeszkednek egy diétába, a visszajelzések alapján mégis ízletesek. Ráadásul garantáltan jól lakik minden hozzánk betérő vendég, mert normális adagot szolgálunk fel, a mennyiséget illetően nem fine dining étteremként működünk. Azt szeretnénk, ha a vendégeink jól éreznék magukat étkezés alatt és után is” – magyarázta a szakember.

Az étlapon többek közt megtalálhatók a legkülönbözőbb tortillák, quesadillák és grillételek, az étterem specialitásai közé sorolható többek közt a pikáns vadas zabgombóccal, a tonkatsu csirkemell pikáns krémmel és a Yolo jércepaprikás teljes kiőrlésű nudlival.

Kiss Gábor Hozzátette azt is, a zöldségektől kezdve a húsokon át a fűszerekig mindent frissen használnak fel főzéshez, tehát más egészséges vonalon elindult éttermekhez képest ők a minőségre óriási hangsúlyt fektetnek.

„Nagyon odafigyelünk rá, hogy minden frissen kerüljön az asztalra, és ezt a mentalitást a szívügyünknek tekintjük. Hiánypótlónak tekintjük az éttermünket Budapesten és országos szinten is, mert eddig nem volt lehetősége az embereknek egy olyan egészséges helyre beülnie ebédelni vagy épp vacsorázni, ahol a kiszolgálás is gyors, de közben prémium anyagokból is készülnek a fogások” – tette hozzá a séf.

Elárulta azt is, hogy az általuk használt csomagolódobozok, tányérok és az evőeszközök is környezetbarát anyagokból készülnek, mivel nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre.
A Yolo Bistro egyes kerületekbe már elindította a házhozszállítást is a Netpincéren keresztül, de terveik szerint hamarosan két újabb éttermet is nyitnak majd Budapesten, hogy minél többen megkóstolhassák az ételeiket. Ha pedig valaki egész hétre, előre szeretne egészséges ételeket rendelni annak a www.yolofood.hu oldalon elérhető tematikus, azonos filozófia mellett készülő menüiket ajánlják.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alpha Led Oxy Spa kezelésen jártam

Az elmúlt év második felére nem vagyok büszke - már abból a szempontból, hogy kicsit elhanyagoltam a sportolást, és az egészséges étkezésre sem mindig tudtam odafigyelni. Ennek pedig - mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva - meg is lett az eredménye, ami pluszkilók formájában (sajnos) mérhető, és minden egyes mérlegre állás során sírásközeli állapotba juttat. Az ünnepek sem segítettek a kilók elleni harcban... miért is segítettek volna, amikor az ember lánya ilyenkor kettesével veszi el a tálcáról a bejgliszeleteket, és a menü többi részét is csak ritkán válogatja zöldségekből, gyümölcsökből, sovány húsokból... Aztán nálunk jött egy remekül sikerült wellnesselés január első hetében, talán mondanom sem kell, hogy az evést ott is menetrendszerűen folytattuk (jobbnál jobb kajákból). Ennek következtében január második hetében jutottam el addig, hogy elég volt, ezt nem csinálom, nem csinálhatom tovább. Azt is tudtam, hogy nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy most csak az étrendbeli v...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Festményen elevenednek meg az utazási emlékek

Szeptember 27-e a turizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a turizmus társadalmi, kulturális és gazdasági értékeire. Ez a nap kicsit emlékeztet bennünket is arra, milyen szép tájakat barangoltunk be az év eddig eltelt időszakában vagy akár az életünk során. Igaz a mondás, hogy az emlékeinket senki nem veheti el tőlünk, azokból táplálkozhatunk sötétebb napokon, nehezebb periódusokban is. Az emlékezésben segítségünkre vannak a fényképeink, de akár festmény formájában is csodálhatjuk saját, megélt élményeinket.   Egy otthon kialakításakor, egy friss építkezés vagy felújítás során általában utolsó mozzanatként szerezzük be azokat a kisebb-nagyobb berendezési tárgyakat, amelyek aztán majd hosszú évekig biztosítják számunkra azt az atmoszférát, amiben kellemesen, komfortosan érezzük magunkat.  „Inkább visszatérő, sem mint új trendként említeném, hogy újra megnőtt a festmények iránti igény a lakberendezés terén. Az emberek szeretik a falaikat készen megvásá...