Ugrás a fő tartalomra

Barackmámor: jön Gönci Barack Vigasság

Alig két hét és itt a VII. Gönci Barack Vigasság
Gájer Bálint: „Igazi barackpálinka szakértőnek tartanak”

Bocskor Bíborka és Gájer Bálint ugyan teljesen eltérő zenei stílust képviselnek, a barack most mégis összehozta őket. Igazi barackmámorban úszhatnak majd ők is, ugyanis kevesebb, mint két hét múlva, július 6-7. között újra Boldogkőváraljára érkezik a gönci kajszibarack kétnapos ünnepe, a Gönci Barack Vigasság.

Az underground és a jazz, blues világa igenis megfér egymás mellett, főleg ha a gönci barack képez hidat a zenei stílusok között. A barack minden szívet meglágyít, Bocskor Bíborka és Gájer Bálint is baracklázban égnek már.

„A barátaim szerint igazi barackpálinka szakértő vagyok, zenekari összejöveteleken az igazi gönci barack mindig előkerül és ennek valóban nincs párja. Fellépések után sem vetem meg ezt a nemes nedűt, ugyanis remekül össze tudja hozni a csapatot. Mindig jó érzés kiszakadni a főváros nyüzsgéséből és egy kicsit beszippantani a vidéki levegőt. Somogyi srác vagyok, gyerekkoromban sokat jártam vándortáborba, mindig is imádtam a természetet. Nyáron a barátnőmmel Tatán kapcsolódunk majd ki, januárban pedig elmegyünk egy kicsit télből a nyárba, ugyanis Balin töltünk el két hetet” – mondja mosolyogva Gájer Bálint, aki zenekarával péntek este szórakoztatja majd a közönséget Boldogkőváralján.



A Vigasság nyitónapján a Magashegyi Underground is fellép a Boldogkői Várban. Az együttes énekesnője, Bocskor Bíborka szerint egy-egy vidéki zenélés teljesen más hangulatot áraszt, más a vendégszeretet, a táj, az ízek és illatok. Csakúgy mint Boldogkőváralján, a Gönci Barack Vigasságon.
„Egyszerűen imádom a barackot, legyen az sárga, őszi vagy kajszi. Szerintem egy ültő helyemben meg tudnék most enni egy kilóval. Mivel nyers vegán táplálkozást követek, így a gyümölcsök egyébként is a szívem csücskei. Ugyan én erdélyi lány vagyok, de a zempléni tájegységet is nagyon szeretem, sokat koncertezünk azon a vidéken. Régebben a zenekari tagok rengeteget szívattak a turnébuszban, mivel sosem tudtam, hol van a település, ahova zenélni megyünk. Például, ha Pécsre mentünk fellépni, akkor már lázban égtem, hogy láthatom a Balatont, ami persze egy nagy átverés volt” – meséli nevetve Bíborka, akit rendszerint el tud varázsolni a vidéki koncertezés különleges atmoszférája.

A kétnapos gönci barack ünnep idén először három helyszínen zajlik majd: a Boldogkői Vár, a Bestillo Pálinkaház és a Terra-Boldogkő Látványpince is mennyei barackillattal telik meg. A Vigasság összefonódik a Vidéki Stílusos Éttermiséggel, a világhírű encsi Anyukám Mondta különleges barackos finomságokkal csábítja el a közönséget. Az ínycsiklandozó fogások kísérőjeként jól esik majd a Bestillo pálinka, melyet hangulatos koncertek fűszereznek meg.
Exkluzív programként Angerman László, világszinten is elismert sommelier tart egy különleges pálinkaworkshopot, melyen Laci hat uniós oltalom alatt álló pálinkát mutat majd be a nagyközönségnek.

„A Gönci Barack Vigasság igazi, családias együttlét, ahol bemutatkozik az eredetvédett gönci sárgabarack, az abból készülő ételek és italok, valamint parádés zenei programokkal is készülünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Július 6-7-én ismét kitárul a zempléni vidék, hogy minden kincsét megmutassa az odalátogatóknak. Csodás táj, mennyei barackillat, friss levegő és sokszínű családi programok várnak mindenkit a VII. Gönci Barack Vigasságon Boldogkőváralján”– csalogat mindenkit a zempléni térségbe Czakó Mónika, a rendezvény megálmodója.

VII. Gönci Barack Vigasság 

www.goncibarack.hu

Helyszín: Boldogkőváralja

Időpont: 2018. július 6-7.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...