Ugrás a fő tartalomra

Újabb világmárka nyit az Andrássy úton

Újabb világmárka nyit az Andrássy úton
Rúzsa Magdi: „Azért szeretek nő lenni, mert bármikor kedvem szerint öltözködhetek”

Az Andrássy úton nyitotta meg új üzletét a Max&Co. A rendezvényen az olasz divat iránt rajongó hírességek is megjelentek: Borbély Alexandra, Epres Panni, Osvárt Andrea és Rúzsa Magdi a márka legújabb kollekciójának egy-egy darabját viselte az ünnepélyes megnyitón.

„A MAX&Co. az idei őszi kollekciójával egy bűbájos, varázslatos utazásra hív egy titkos kertbe, ahol luxus anyagokat, puha, finom volument és lágy sziluetteket tár elénk” – kezdte a márka hazai kereskedelmi igazgatója, Kocsis Rozália. „Az Andrássy út Budapest egyik legszebb helye, turisztikai célpont, ugyanakkor a magyar vásárlók számára is egy központi helyszín. Koncentráltan vannak itt jelen a nagy világmárkák, s azt gondoljuk, itt tényleg megtiszteltetés üzletet nyitni, s egy márkát forgalmazni. Nagyon bízunk benne, hogy mind a magyar, mind a külföldi vásárlóink szeretni fogják majd az új üzletünket.


„A színpadon kívül is imádok öltözködni. Az anyukámtól egész életemben azt láttam, mennyire fontos, hogy egy nő minden helyzetben nő legyen, - s ebben a szemléletben a szép ruhák igen előkelő helyen állnak. Szeretem a divatot és igyekszem követni is, annak ellenére, hogy sokszor naponta többször kell más-más ruhában megjelennem a színházi és filmes szerepeim miatt. Persze fontosnak tartom, hogy mi az, ami valóban jól áll nekem, amiben jól érzem magam, szerintem egy nő 30 éves korára már tudja, mi az, ami valóban ő. A MAX&Co. igazán stílusos, nehéz is volt kiválasztani a megfelelő darabot, annyira gyönyörű az új kollekció. Végül egy sötétzöld nadrág és felsőrész kombinációra esett a választásom, általában csak ruhát és ceruzaszoknyát szoktam viselni, örülök, hogy most végre kiszakadhattam egy kicsit ebből” – mondja mosolyogva Borbély Alexandra, a Testről és lélekről c. magyar film főszereplője, aki egyébként a bohókás, izgalmas szabású darabok szerelmese.


Osvárt Andrea színésznőként a hétköznapjaiban kevésbé követi a trendet, inkább kényelmes darabokkal kompenzálja, hogy egész életében professzionálisan öltöztetik. A különleges üzletnyitóra most egy extra türkizkék overált választott.

„Ha tehetem kényelmes ruhákat, lapos cipőt és nadrágot hordok a hétköznapjaimon, persze azért elegánsan öltözködök, és minőségi darabokat viselek. A MAX&Co. ruháit régóta kedvelem, olasz a férjem, így hamar találkoztam a márkával, van is egy-két darabom tőlük. Ezt a türkizkék overált egyből kiszúrtam most az üzletben, még nincs otthon ilyen stílusú ruhám, így ez külön öröm számomra. Később kiderült, hogy az üzletvezető is egyből ezt tette nekem félre” – meséli Osvárt Andi, aki férje oldalán érkezett az üzletnyitóra.


„Azért szeretek nő lenni, mert épp amilyen lábbal kelek fel, úgy öltözködhetek. Ha épp rocker hangulatban vagyok, akkor olyan ruhát veszek fel, ha romantikusabba, akkor olyat, ha pedig a nőies, szexi énem szeretném megvillantani, akkor ez alapján választok a gardróbból. Figyelek az arányokra, szeretem az egészséges középutat, a túlzásokat kerülöm. Mindig kell egy valami, amitől igazán Magdis lesz a szett, egy kalap, egy csizma vagy egy különleges kiegészítő. Ahol igazán szeretem kiélni magam az öltözködés terén, az a színpad, intenzív típus vagyok, így mindig oda kell figyelnem, hogy mit választok: mi az amiben jól tudok mozogni és ki is tűnik a háttérfényben. Sokszor persze pont azért, mert van alkalmam öltözködni, hétköznapokban csak egy farmert kapok fel trikóval. A MAX&Co.-val évekkel ezelőtt találkoztam, Milánóban kiszúrtam egy szuper háromnegyedes bőrkabátot, amit azóta is hordok fellépéseken és a hétköznapokban is. Nagyon letisztult, finom darabok, amik hosszú éveken keresztül ott lehetnek a gardróbban. Ez a ruha, amit most viselek, egyből megtetszett, a piros szín egyébként is nagy kedvencem.” – mondja Rúzsa Magdi, aki egy nyárias, romantikus darabban jelent meg az üzletmegnyitón.


Epres Panni, az est háziasszonya inkább a klasszikus divat kedvelője. Szereti a letisztult, egyszerű színeket és ritkán visel mintás ruhákat. Ezzel szemben most egy gyönyörű pillangós zöld hosszú ruhában ejtett mindenkit ámulatba.

„Én inkább a klasszikus divat kedvelője vagyok, szeretem keverni egy kis sportossal, az elegáns ruháimat olykor agyoncsapom egy sportcipővel. A bordón és narancssárgán kívül szinte mindent felveszek, nyáron imádom a fehéret, a sötétkék egész évben velem van, de mintás ruhákat nem hordok. Ha kinyitod a gardróbomat csak sima vagy csíkos darabokat találsz benne. Ezzel szemben most egy mintás ruha van rajtam, ami különlegesség. Amikor megláttam, annyira egyértelmű volt a döntés, hogy ezt viselem ma, hogy csak most kezdek el azon gondolkodni, hogy miért nem is hordok mintásat. Lehet, hogy ezen a jövőben változtatnom kell” – mosolyog Panni.


 „Egyértelműen a sokoldalúság, a jól variálhatóság a kulcsa a 2017-es őszi MAX&Co. kollekciónak, mely eklektikusan elegáns, könnyed vonalvezetés és gazdag színpaletta jellemzi. Merész színhasználatot mutat: jádekő, karmazsinvörös/bíbor illetve a karamell dominál. Eklektikus, romantikus és cool” – mondta Toronyi Gabriella, stílustanácsadó. „A MAX&Co. idei őszi kollekciója buja fodrokkal, természetes drágakövekkel díszített luxus anyagokkal, simogató gyapjúval illetve pillangó és katicabogár motívumokkal csábítja a vásárlókat.”


A MAX&Co.-ról


A MAX&Co. egy kortárs nemzetközi divatmárka, amely Olaszországban született. Az anyagokkal kapcsolatos kutatásra és a részletekre irányuló figyelemre építve, a MAX&Co. elegáns, élettel teli és modern kollekciókat teremt, teljes ruhatárat, amelynek darabjai egytől egyig nagy műgonddal készülnek, kényelmes viseletek - a korszakok és a nők életmódjának változásai az ihletőjük. A MAX&Co. nő egyszerre elegáns és dinamikus, komolyan veszi ruhatárát, de mindennapi öltözködésében mindig felfedezhető egyfajta játékosság. A MAX&Co. több mint 480 üzletével és online felületével, több mint 5 kontinensen van jelen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...

Anna-bál 2025 hivatalos illat Tihanyi Visszhang

  Balatonfüred és hagyomány, elegancia és illat, ezek találkoznak idén nyáron a 200 éves Anna-bálon, amely nemcsak évszázados múltjával, hanem megújuló, kreatív értékteremtésével is minden évben igazi ünnep. A történelmi mérföldkő alkalmából az eseményhez egy hivatalos illatpartner is társul: az Eau de Tihany, amelynek „Tihanyi Visszhang” kreációja az idei Anna-bál hivatalos illata. Egy olyan illatkompozíció, amelynek helyi gyökerei és szoros kötődései vannak a Balaton-parti mesés történetekhez, legyen szó éjhajú tündérről, tó királyról vagy Anna-báli királylányról. Történetekben, hagyományokban, illatokba zárt legendákban élnek tovább kulturális értékeink. Balatonfüred újra ünneplőbe öltözik 2025. július 26-án rendezik meg a bicentenáriumát ünneplő Anna-bált, amely az ország egyik legrégibb és legkiemelkedőbb társadalmi eseménye. A hagyomány szerint a minden év Anna napjához legközelebbi szombaton tartott bál nemcsak a magyar kulturális örökség kiemelkedő szimbóluma, de egy olyan ...

Kiderült a világ expat célpontja a Global Expat Lifestyle Index 2025 szerint

A Remarc Property Group a befektetési lehetőségekre hívja fel a figyelmet. A Global Expat Lifestyle Index 2025 friss rangsora alapján Bali lett a világ első számú expat célpontja , maga mögé utasítva több mint húsz vezető nemzetközi desztinációt. A rangsor a munka–magánélet egyensúly, a megélhetési költségek, a kulturális integráció, az éghajlat és a biztonság szempontjai szerint készült. Az eredmények szerint Bali minden kategóriában kiemelkedően teljesített: életköltség & érték tekintetében 100%-os pontszámot ért el , és vezető szerepet tölt be a kulturális élmény, életstílus és természeti szépség területén is. A sziget kiemelkedő értéket kínál, hiszen már havi 1200 dollártól kényelmes életmódot biztosít. Kovács Christian, a Remarc Property Group társtulajdonosa szerint az elismerés egyértelműen alátámasztja Bali ingatlanpiacának erejét: „A Global Expat Lifestyle Index megerősíti, amit mi mindig is tudtunk: Bali nemcsak a világ egyik leginspirálóbb helye az élethez, hanem az...