Ugrás a fő tartalomra

Hazánkba is megérkezett az amerikaiak kedvence: a FEKET FAGYI

Bár első hallásra furcsán hangzik, de igenis létezik a FEKETE FAGYI. Nem a nagyon sötét barna étcsokoládé, hanem a bogárfekete. Ráadásul egészséges is.

A tengerentúlon hatalmas népszerűségnek örvend a fekete finomság, és éppen ez tűnt fel egy magyar hölgynek, aki elkezdett nyomozni: vajon mitől lesz ilyen sötét a fagyi, és hogyan lehetne ezt Magyarországra is behozni.

„A közösségi oldalakon, külföldi lapokban számos fotót láttam erről a különlegességről, de egy fagyizás miatt nem szerettem volna a világ másik felére utazni, ezért felkerestem egy amerikai cukrászt, és megkértem: árulja el a fekete fagyi titkát. Szerencsére készséges ember volt, ezért mindent megtudtam, amit szerettem volna, és akkor már éreztem: semmi sem tántoríthat el attól, hogy hazánkba is megérkezzen. Mostanra oltalom alatt áll és formavédett a lágyfagyi és a gombócos változat is” – árulta el Vincze Annamária, a fekete fagyi magyar megálmodója.

Szerencsére Annamária gyorsan partnerre lelt az ország legnagyobb cukrász alapanyagokat gyártója és forgalmazója személyében, aki első hallásra meghökkent a fekete fagyitól, de aztán meglátta benne a lehetőséget.

„Először azt mondtam: mi ez a hülyeség? De pár perc múlva tudtam, hogy foglalkozni akarok vele. A fagyinak ugyanis mindig meg kell újulnia, évről-évre a legelképzelhetetlenebb ízek, színek, kombinációk jönnek, a fiatalok rajonganak értük, ezért biztosan ennek is nagy sikere lesz. Ugyan még csak a mai naptól kapható, de máris óriási az érdeklődés. A fekete színt egy teljesen természetes és egészséges alapanyag hozzáadásával, a kókuszból származó aktív szénnel érjük el. Jelenleg fekete kókusz és dupla csoki ízekben kapható; alternatív, almacukorral készült változatban is. Gondolunk azokra is, akik érzékenyek valamilyen alapanyagra, ezért várhatóan hamarosan lesz belőle „mindenmentes” verzió is” – mondta Antalicz Miklós, az M-Gel Kft. vezetője, a fekete fagyi gyártója.

A fekete fagyi hazánkban elsőként a budapesti Andretti Cukrászdában kapható, ám hamarosan országszerte is fellelhető lesz a fagyizókban.


Hírességek tesztelték elsőként

Muri Enikő, Lola, Köböl Anita, Zalatnay Sarolta, Boros Lajos Czanik Balázs és Orosz György nagy izgalommal várta, hogy megízlelhesse a különlegességet.

„Alapvetően a kókuszért nem rajongok, de fekete változatban egyenesen isteni volt! Annak pedig különösen örülök, hogy almacukros is van belőle, mert sajnos mindig vigyázni kell az alakomra, hiszen a színpadon muszáj jól kinézni” – árulta el Muri Enikő.

Lola rajong a fagyikért, és bár ő is odafigyel a vonalaira, de nyáron kivételt tesz. „Imádom a fagyikat, ezért nem is foglalkozom azzal, hogy emiatt esetleg jobban felcsúszhatnak a kilók, hiszen a nyár azért van, hogy fagyizzunk és jól érezzük magunkat. Nagy meglepetés volt számomra a fekete fagyi, nem taszított a színe, már csak azért sem, mert szeretem a csokis dolgokat, amik már majdnem feketék” – mondta Lola.

Köböl Anita a párjával együtt kóstolt; állításuk szerint még annyi fagyit sosem ettek egyszerre, mint a fekete fagyi bemutatóján. „A kedvesem, Peti nagyon édesszájú, ezért számára igazi kánaán volt a mai nap. Én nagyon nyitott vagyok a trend, fashion, beauty témákra, a saját blogomon is ezzel foglalkozom, és a fekete fagyiban is az vonzott mindenekelőtt, hogy végre valami új és igazan különleges tarol, ami a színes cukorkáktól csak még izgalmasabb lesz és nagyon jól néz ki. A kókuszos vitte nálam a pálmát, azt tényleg olyan volt, mintha kókuszba haraptam volna; a szintén fekete tölcsér pedig csak hab a tortán, hiszen mennyei az íze. Annak kimondottan örülök, hogy a készítők a trendi megjelenítés mellett arra nagyon figyelnek, hogy jó minőségű, egészséges alapanyagokból állítsák össze a nyári édességet” – mesélte Köböl Anita.

Czanik Balázs fitnesz edző, a Capoeira Aerobik megalkotója hivatásából adódóan az egészséges életmód híve. Éppen ezért különösen örül, hogy a fekete fagyi almacukros változatban is kapható.
„Rendkívül fontos számomra, hogy olyan élelmiszereket fogyasszak, amelyek egészségesek és kevés, illetve lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazzanak. Így egyértelműen a hagyományos cukor helyett az almacukorral készült fekete fagyit kóstoltam, aminek alacsony a glikémiás indexe, és az ízélmény minden várakozásomat felülmúlta” – árulta el Czanik Balázs.


Zalatnay Sarolta, Boros Lajos és Orosz György is nagy lendülettel vetette bele magát a kóstolásba, és mindhárman azonnal a fekete fagyi rajongói lettek. Először fura volt számukra, hogy az általában fehér színű kókusz feketében tündököl, de az íz mindenért kárpótolta őket. Azonnal viccelődni is kezdtek, Cini még az orrát is belenyomta a fekete fagyiba.

A sajtóanyagért köszönet a Kék-Ezüst Kommunikációnak! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...