Ugrás a fő tartalomra

Fiairól mesélt Vincze Ottó

Ti, akik évek óta ismertek, tudjátok rólam, hogy nem vagyok az a típus, aki nyomul a sztároknál, modelleknél, szelfizik úton-útfélen mindenkivel, aki egyszer is megfordult valamelyik tévécsatornánál. Arra azonban büszke vagyok, hogy az elmúlt években a munkám során több ismert emberrel is sikerült jó ismerősi viszonyt kialakítanom, és ha úgy adódik, biztos vagyok benne, hogy kölcsönösen segítünk egymásnak :) közülük egy valakivel pedig barátok is lettünk. 

Vincze Ottót még a Cosmo újságírójaként ismertem meg. Egy interjúval indult az ismeretségünk (ide kattintva elolvashatjátok, még fenn van a neten), ahol ő meglepődött azon, hogy nahát, ez a lány nemcsak a kötelező cosmopolitanes kérdésekkel készült, hanem egy kicsit még a focihoz is ért (igaz, lila felsőben (!) érkeztem, amiről utólag kiderült, hogy súlyos mínusz pont volt ;)), én pedig azon, hogy Ottó mennyire értelmes, kedves és nyugis. Az interjúból jó ismeretség, sok beszélgetés, hónapok múlva pedig barátság lett. Nem hívjuk egymást nap mint nap, sőt, belegondolva évek óta nem beszéltünk telefonon, és személyesen sem találkoztunk, de amikor felbukkanunk egymás életében, akkor bármit elmondhatunk a másiknak, mert tudjuk, hogy meg fogja érteni és támogatni fog abban, amit szeretnénk elérni. És ami a legfontosabb: a beszélgetést mindig úgy folytatjuk, mintha csak tegnap köszöntünk volna el egymástól. :) 

Na, a hosszúra sikeredett bevezető után hadd osszak most meg veletek egy sajtóanyagot, amiből kiderül, hogy Ottó mivel lepett meg egy csapat iskolást. :)

Fiairól vallott Vincze Ottó

Különleges osztályfőnöki órát tartott iskolásoknak Vincze Ottó. A dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola sportosztályának ötödikes tanulói nem hittek a szemüknek, amikor a BODY Kiállításon megjelent előttük a sztárfocista.

Az egykori válogatott labdarúgó a sport jelentőségéről és az izomzat működéséről mesélt a gyerekeknek. - Csináljátok azt, amiben örömötöket lelitek, mert az élet olykor kemény. Amúgy pedig, ha tetszik egy fiú, vagy egy lány, nyugodtan tegyétek meg az első lépést - mondta nevetve a labdarúgó.

Vincze Ottó tapasztaltan magyarázott a gyerekeknek, hiszen két fia is van, Ádám 17 éves múlt, Görbicz Anita világklasszis kézilabdázóval közös gyermeke, Boldizsár pedig három éves.


-  Néha a nagyobb már vigyáz a kicsire. A mai világban az apának az a legfontosabb feladata, hogy segítse a gyerekének megtalálni a saját útját a világban, és ehhez kicsit barátnak is kell lennie. Annak például örültem, hogy Ádám - mielőtt először elment szórakozni este a barátaival - leült velem beszélgetni. Tudtam, hogy hova megy, elmondtam neki, mire figyeljen, vigyázzon, és amikor visszaért elmesélte, hogy minden úgy történt, ahogyan megjósoltam. A lányokról azonban egyelőre hiába kérdezem - mondta Vincze Ottó. 

Míg Ádám tehetséges labdarúgó, Boldizsár egyelőre a játszótér iránt lelkesedik, a labda még nem annyira izgatja. - Nagyokat sétálunk, biciklizünk, próbáljuk természetesen beépíteni a sportot az életébe. Hátha egyszer a labdaérzéke is feltámad - tette hozzá az egykori labdarúgó, a BODY Kiállítás Magyarok a napi testmozgásért társadalmi összefogás nagykövete. 

- Elég napi 20 perc is, hogy karban tartsuk magunkat és elkerüljük az olyan betegségeket, amelyeknek hatásait a kiállításon láthatjuk – mondta.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...