Ugrás a fő tartalomra

Ő 2017 legsikeresebb írónője

A népszerűségi listák alapján Borsa Brown volt 2017 legsikeresebb írónője. Az Álomgyár kiadó szerzője Az Arab című sorozatának köteteivel minden eladási toplistát többször vezetett, eddig megjelent 8 könyvét több mint 100 000 példányban adták el, kétszer is jelölték Aranykönyv díjra. Legsikeresebb regényét hamarosan tizedjére kell utánnyomni, mert minden példányt elkapkodtak a boltok polcairól. Legutolsó könyvének bemutatójára majd ezer ember ment el, volt köztük, aki öt órán át várt, hogy dedikáltassa a könyvét.

Borsa Brownról sokan mégis azt sem tudják, hogy magyar származású és álnéven ír. Az írónő két gyermek édesanyja, Vácon él családjával, és mielőtt főállású írónő lett volna, egy multicégnél dolgozott.

"A harmadik könyvem írásakor tettem félre minden egyéb munkát és kezdtem teljes egészében az írásra koncentrálni. Az első regényemet (A maffia ágyában-t) egyébként csak saját szórakoztatásomra írtam. Barátnőm unszolására küldtem be kiadóknak. Álnevem azért van, mert a magánéletet nem szerettem volna keverni a munkával, ráadásul többnyire autentikus témában írok, és túl életszerűtlen lett volna például egy arabos sorozaton egy magyar író neve. A Brown az adott volt (barna haj), a Borsa pedig egy mozaikszó. A nagylányom Bíborka, de csak Borcsinak becézzük,  ő a BOR. A kislányom Sarolta, ő a SA. Így lettem: Bor-Sa" - mondta Borsa Brown, akinek köteteit 2013 óta adja ki az Álomgyár kiadó, és azóta is hihetetlen sikereket érnek el közösen. 

Az írónő legsikeresebb regényét hamarosan tizedjére kell utánnyomni, mert minden példányt elkapkodtak a boltok polcairól.

"Hihetetlen érzés! Aki a mai magyar könyvpiacot ismeri, az tudja, hogy miért. Hittem abban, hogy sok mindenkit megérint majd „Az Arab”, viszont tudtam azt is, hogy megosztó lesz. Ennek ellenére az elért eredményt sosem egy író éri el, hanem ehhez kell az olvasó is. Az olvasónak az a feladata ebben az esetben, hogy megtalálja az író üzenetét. Ha ez nem történik meg, nem talál egymásra író-olvasó és nem indul el az útján a könyv" - mesélte Borsa, aki úgy véli, hogy az írás hatalom is egyben.

"Hiszek a szavak erejében. Hiszem, hogy egyetlen szóval is békét lehet kötni ebben a veszett világban, és hiszem, hogy a lelke mélyén minden ember egyforma. A könyveknek üzenetük van. Nem csak az enyémnek, hanem mindegyiknek. Olvasás közben az ember sok olyan helyzettel találkozhat, ami a való életben nem jön vele szemben, ne felejtsük el, hogy az olvasás szórakozás. Ahány könyvet olvasol, annyiszor élsz" - tette hozzá Borsa Brown, aki 2018-ban sem tétlenkedik: hamarosan új könyve jelenik meg, ami minden eddigitől különbözik.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...