Ugrás a fő tartalomra

Vastag Csaba fellép a júniusi Elvis koncerten!

Célba ért Vastag Csaba felvétele, amelyen Priscilla Presleynek énekli Elvis Presley „Peace in the Valley című kultikus számát. A Király özvegye a júniusi Elvis koncerten áll majd színpadra, de a közönség előtt Vastag Csaba is énekel majd.


Pár héttel ezelőtt mikrofont ragadott Vastag Csaba, és felénekelte Elvis Presley egyik elfeledett dalát. A magyar sztár a Peace in the Valley (Béke a völgyben) című számot az Elvis, The wonder of You koncertshow szervezőinek segítségével eljuttatta a Graceland-be, bízva abban, hogy örömet szerez az apró meglepetéssel.

Priscilla Presley már korábban úgy nyilatkozott: örömmel tölti el, hogy a magyarok nem felejtik el Elvist, most pedig a graceland-i menedzsmentet Vastag Csaba felvétele olyannyira lenyűgözte, hogy az énekes a magyar közönség előtt élőben adhatja elő a Király csodálatos dalát.

„Ez elképesztő, alig jutok szóhoz!“ – mondta Vastag Csaba, miután megtudta az örömhírt. „Bíztam benne, hogy tetszik majd az előadásom, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a hazai nézők előtt, élőben tiszteleghetek a legendás Elvis Presley és az 1956-os forradalom előtt.“

Mint ismeretes, Elvis sosem járt Magyarországon, ám neve mégis összeforrt az '56-os forradalommal: 1957-ben az akkor még fiatal csillag Amerika egyik legnézettebb tévéműsorában kérte a nézőket, hogy küldjenek adományt, és így segítsék hazánk fiait, majd elénekelte a Peace in the Valleyt. Elvis felhívására rengeteg adomány érkezett Magyarországra.

Priscilla Presley és a gigantikus koncertshow június 6-án érkezik hazánkba – a Király hatalmas kivetítőkön énekli majd a slágereit a Cseh Nemzeti Filharmonikus Zenekar kísérete mellett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényből készít cipőt az adidas

Az adidas futurisztikus műhelyében, a Futurecraft berkein belül mérnökök és tervezők sora dolgozik azon, hogy a képzeletből valóságot kovácsoljon. Ennek legújabb eredménye a Digitális Fény Szintézis elnevezésű eljárás, melynek lényege, hogy fényt és oxigént transzformálnak szilárd anyaggá. Így készül az adidas legújabb modellje, a Futurecraft 4D. Az adidas Futurecraft műhely célja, hogy új technológiák és innovatív design alkalmazásával, valamint példátlan együttműködések segítségével a legmagasabb minőségű sport termékeket hozza létre, melyek a következő szintre emelik a sportoló teljesítményét. Ennek legfrissebb példája a Digitális Fény Szintézissel készülő Futurecraft 4D elnevezésű modell, az első sportcipő mely ezzel a technológiával készül, fény és oxigén felhasználásával – a talpszerkezet tervezésekor az elmúlt 17 évben különböző futások során mért adatokat elemeztek az adidas mérnökei, egy innovatív digitális folyamat alkalmazás&aacute ;val, melynek köszönhetően szükség...

Hogy lesz egy stylistból divattervező?

A fenti kérdést biztosan Alexandra Vajda is számtalanszor megkapta már, hiszen ezt az utat járta be :) divatbemutatójáról sajnos lemaradtam, de a sajtóanyagot és a képeket mindenképpen megmutatom Nektek is!  Kortárs divat, prémium minőségben Alexandra Vajda 2016 őszi/téli bemutató Az Andrássy úti Enzo Capo Luxury Apartmentsben mutatták be Alexandra Vajda 2016 őszi/téli kollekcióját. A fiatal stylist-divattervezőtől már védjegynek számít a klasszikus fekete-fehér színkombináció, ám most pirossal, türkizzel és ekrüvel egészített ki a tökéletes harmóniát. Vajda Alexandra divatra született. A családja úgy tartja róla, hogy: „magassarkúval és Vogue magazinnal a kezében jött a világra”, és ezt Alexandra sem cáfolja. Már egészen kicsi korában zavarta, ha valaki nem az alkata, a haja vagy a bőre színe szerint öltözködött. Vagyis, ha valaki nem a megfelelő ruhát viselte. Kipróbálta a modellkedést, közel került a szakmához, de mégsem a kifutók világát érezte magáéna...

Kipróbáltam a Veet Sensitive Precision elektromos trimmelőt

Először megmutatom a sajtóanyagot, aztán írok a tapasztalataimról! :) "Mert ez jár nekem" A  Hollywodi  filmekben és az újságok  címlapjain  minden  nő gyönyörű. Mindig  tökéletes az alakjuk,  frissen  fodrászolt  a  hajuk,  gyönyörű  a  sminkjük, és  persze  egyetlen felesleges szőrszál sincs  rajtuk.  Valljuk  be, bármilyen  korúak  is  legyünk,  mi  nők  nagyon  sokszor  a  médiában látott szépségideálokhoz hasonlítjuk magunkat. Folyamatosan arra vágyunk, hogy nekünk is hozzájuk hasonlóan  tökéletes  alakunk,  frizuránk és  bőrünk  legyen.  S  miután  ez  legtöbbünk  számára elérhetetlen álom,  ez  egyenes út  az örök  boldogtalansághoz. Ezért  hát  legtöbben,  hogy  kihozzuk magunkból  a  maximumot,  folyamatos  harcot  vívunk  ...